Új elnöke lett a Közbeszerzési Döntőbizottságnak

bankjegy, 20000, húszezres
Budapest, 2012. február 7. Húszezer forintos bankjegytömbök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Logisztikai Központjában, ahol automata rendszeren átválogatják és ellenőrzik a papírpénzeket, majd a selejteket bedarálják és téglává préselik. A 3-4 hét alatt összegyűlt mintegy 4 tonna pénzbrikettet pályázat alapján rászoruló, közhasznú szervezetek számára ajánlják fel fűtési célra. A mostani szállítmányt a miskolci autista alapítvány bentlakásos intézményébe szállítják. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Puskás Sándor lett a Közbeszerzési Döntőbizottság új elnöke, a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Közbeszerzések Tanácsa egyhangúlag választotta meg a tisztségre, jelentette be Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke. Az új elnököt öt évre választották meg.
Vágólapra másolva!

Puskás Sándor 2014 óta elnökhelyettesként vezette a bizottságot Kövesdi Zoltán elnök távozása után.

Az új elnök 1986-ban az Államigazgatási Főiskolán igazgatásszervezői, majd 1995-ben a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát, 1999-ben közigazgatási, 2005-ben jogi szakvizsgát tett. 2006. április 15-e óta közbeszerzési biztos, 2013. október 1-je óta pedig a Közbeszerzési Döntőbizottság elnökhelyetteseként tevékenykedett.

A Közbeszerzési Döntőbizottság feladata a közbeszerzésekkel és a tervpályázati eljárásokkal kapcsolatos jogsértő vagy vitás ügyek miatti jogorvoslat intézése.