Innen nehéz lesz felállnia az építőiparnak

2016.03.16. 09:13

Az uniós forrásokból végzett munkák tavalyi befejezése után januárban 20,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest. Az épületek építése 12,6, az egyéb építményeké 28,5 százalékkal maradt el a tavaly januáritól, amiben a magas bázis is szerepet játszott – közölte a Központi Statisztikai Hivata.

A legnagyobb mértékben az út- és vasútépítő, valamint a közműépítéssel foglakozó vállalkozások termelése csökkent.

Azért elvétve találni építkezéseketFotó: Szabó Gábor - Origo

Az előző hónaphoz hasonlítva 13,0 százalékkal zsugorodott az építőipar termelése a szezonálisan és munkanappal kiigazított mutató szerint.

Nagyon esett az építőiparForrás: Origo

A megkötött új szerződések volumene 21,8 százalékkal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 24,7, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 19,6 százalékkal. Így az építőipari rendelésállomány 44,1 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbival szemben, az épületek építésére vonatkozó szerződésállomány 42,3 százalékkal magasabb, az egyéb építményeké 66,5 százalékkal kisebb volt január végén.