Világverő tőzsde a Nílus partján

2016.03.17. 12:49

Amennyiben a történelem ismétli önmagát, úgy az egyiptomi részvénypiac világverő ralija csupán a kezdet, miután leértékelték az ország fizetőeszközét. Mindazonáltal az ország lakosságának jelentős része ennek inkább csak a negatív hatásait érezheti.

Az egyiptomi EGX 30 index már több mint 10 százalékot emelkedett, mióta hétfőn az egyiptomi font 13 százalékot gyengült. Az események ráadásul igencsak megfelelnek a 2003 januárjában történteknek, amikor a devizahiány arra ösztönözte a döntéshozókat, hogy 14 százalékkal leértékeljék az egyiptomi fontot. Abban az időben a részvények értéke több mint duplájára emelkedett – írja a Bloomberg.

A mutató csütörtökön közép-európai idő szerint nem sokkal dél előtt már több mint 3 százalékkal erősödött.

Számos párhuzamot láthatunk 2003 és napjaink között – mondta Salah Shamma, a Franklin Templeton dubaji menedzsere. Hozzátette, a leértékelés egy lépés a jó irányba, hogy megemelkedjen többek között a részvénypiac tőkevonzó képessége, amire a Templetonnál is számítanak.

Világbajnok rali

Az EGX 30 három napos szárnyalása a jegybanki döntés után ráadásul olyannyira világverő volt, hogy ötször nagyobb teljesítményt jelentett, mint a második legjobb portugál index. Ebben az időszakban nagyjából 3,5 milliárd font (391 millió dollár) értékű részvénnyel kereskedtek. Ez pedig hatalmas forgalmat jelent, mivel az elmúlt év aktivitását tekintve ez korábban közel két hét alatt jött össze.

Az EGX 30 index idei alakulásaForrás: Investing.com

Nem mellékesen, pedig a mutató még így is az egyik legolcsóbb maradt a Közel-Keleten, mivel a tagok 12 hónapos profitvárakozásaihoz képest 8,4-szeres áron folyt a kereskedés. Összehasonlításképpen az MSCI feltörekvő piaci indexén ez az arány 11,6-szoros.

Szegények és befektetők

Amennyiben a jegybank stratégiája sikeresnek bizonyul, úgy az olcsó font további külföldi tőkebefektetéseket és még turistákat is vonzhat, valamint felpörgetheti az exportot, jóllehet nem teljesen kockázatmentes. A jegybankelnök, Tarek Amer ugyanis novemberi beiktatáskor ellenállt a leértékelést sürgető hangoknak, mivel meglátása szerint az infláció várható megugrása negatívan érintheti a szegényeket. Ez pedig nem is elhanyagolható szempont, mivel az egyiptomiak majdnem fele a szegénységi küszöbhöz közel vagy az alatt él, miközben az infláció átlagosan 10,1 százalékos volt az elmúlt öt évben.

Noha a jegybank 2011 óta már többször gyengítette a fontot, azok a lépések kisebbek voltak, és általában néhány nap vagy hét alatt kifutott a hatásuk. A hétfői leértékeléshez azonban hozzájárult az is, hogy majdnem minden devizával kapcsolatos banki ügylet korlátozását felemelték a magánszemélyek és a vállalatok részére, miközben két hét alatt 2,4 milliárd dollárt pumpáltak a piacokba. Ez majdnem ötször akkora dollármennyiség, mint amit egy hónapban tipikusan eladnának.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK