Sorra törik össze az új villamosokat Debrecenben

CAF Urbos villamos
Nyáron több légkondicionált jármű közlekedik majd az 1-es villamos vonalán.
Vágólapra másolva!
Tizennyolcból hat CAF-villamos szervizben van Debrecenben, autókkal történt ütközések miatt, de valamilyen balesete már mindegyik járműnek volt. A DKV Zrt. műszaki igazgatója szerint a baleseteket szinte mindig szabálytalan autósok okozták.
Vágólapra másolva!

Már mind a tizennyolc új CAF-villamos összetört legalább egyszer Debrecenben - írja a Dehir. Eddig több mint ötven alkalommal karamboloztak a járművek, ezért jelenleg több villamos is javítás alatt áll. A gyakori balesetek okairól Pongor Csaba, a DKV Zrt. műszaki igazgatója beszélt a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában.

Az autósok hibája

A CAF-villamosok 2014 februárjában indultak el menetrendszerűen Debrecenben. A több mint ötven balesetben nemcsak a közútiak vannak benne, hanem például a telephelyen történtek is. A legkritikusabb terület a Thomas Mann, Lehel és Mikszáth Kálmán utcák környéke, de voltak balesetek másutt, sőt az egyes vonalán is. Általában kanyarodó autó a karambol másik résztvevője:

a gépjárművek rendre nem adják meg az elsőbbséget

a villamosoknak, pedig a KRESZ szabályai és a kitáblázások egyértelműek.

„Például az egyes villamos a Klinikáktól a Pálma cukrászdáig tartó szakaszán is az úttest oldalán húzódik a pálya – éppen úgy, mint a kettes villamos kritikus részén. Van ott egy nagy forgalmú kereszteződés is közben az Egyetem téren, mégis minimális a balesetek száma” – mondta Pongor Csaba.

„Ám

Ez a tudatosság még nem tapasztalható a kettes vonalán. A karambolokat nem lehet sem nemhez, sem korosztályhoz kötni, egyszerűen figyelmetlenségekről, rutinból közlekedésről van szó."

Új táblák

Pongor Csaba hozzátette, igyekeznek a KRESZ jelzésein túl figyelemfelkeltő táblákkal és egyéb eszközökkel is segíteni a balesetmentes közlekedést. Az igazgató hangsúlyozta: a baleseteket szinte kivétel nélkül valamilyen szabálysértés előzte meg, azaz: ha mindenki betartja a KRESZ-t, nincs probléma. Elmondta, hogy a

villamosban keletkezett eddigi legnagyobb kár hét és fél millió forint volt,

ekkor is egy személygépkocsi sofőrjének szabálytalansága volt az ok.

„Jelenleg hat karambolos villamosunk van, ez nagyon sok, azaz a tizennyolc járműnek a 30 százaléka sérült” - mondta az igazgató. „Amikor a spanyol céggel garanciális szerződést kötöttünk, egy javítandó és egy karambolos járművel kalkuláltunk – ehhez képest most hatról kell beszélnünk. Ez komoly problémákat okoz, annyi engedményt tudunk tenni, hogy a csupán esztétikai hibás villamosokat kiengedjük a forgalomba.”

Az igazgató hozzátette, a pályázati vállalások miatt a kettes vonalán régi típusú villamosok csak nosztalgiajáratként vagy más rendkívüli esemény kapcsán közlekedhetnek, ezért nagyon fontos lenne a további baleseteket elkerülni.