Biztonságra vágynak a kkv-k

Vágólapra másolva!
A hazai vállalkozások többsége követi a digitális trendeket, és akkor veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat, ha segítik a munkájukat – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. Az elektronikus szolgáltatásoknál a biztonság, a költséghatékonyság és a kényelem az első.
Vágólapra másolva!

Le vagyunk maradva digitalizációban: vállalati szféránk a 28 EU-s ország között a 26. helyen áll. Ez derül ki a Varsói Egyetem digitális gazdasági laborjának (DELab) felméréséből. A K&H 500 hazai kkv vezetőjét kérdezte meg arról, hogy az ilyen jellegű pénzügyi szolgáltatások különböző előnyei közül melyek a legfontosabbak számukra.

Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztályvezetője elmondta, hogy a megkérdezett vállalkozások háromnegyede akkor nyitott az új e-szolgáltatások bevezetésére, hogy azok növelhetik az eredményességüket. Kétharmaduk pedig követi a digitális trendeket, látogatja az ilyen témájú konferenciákat, figyeli az újdonságokat. A válaszokból kiderül az is, hogy a kkv-k 70 százaléka a legmodernebb megoldásokra törekszik.

Biztonság, költséghatékonyság, kényelem

Kovács Viktor Zoltán tájékoztatott, hogy a cégek több mint háromnegyede a biztonságot látja az e-szolgáltatások legnagyobb előnyének, majd csaknem ugyanennyien a költséghatékonyságot, a kényelmet és az adattárolást tartja a legfontosabb szempontnak. „Érdekes, hogy a cégek mindössze 58 százaléka véli kiemelten fontosnak, hogy az e-szolgáltatások igénybevételével munkaerőt spórolhat meg, így tehát ez a legkevésbé hangsúlyos előny” – mondta el a főosztályvezető.