Gyerekek sérültek meg az IKEA-s játéktól

IKEA, zászló,
IKEA áruház Kínában
Vágólapra másolva!
Az IKEA visszahívja a Lattjo denevérköpenyt fulladás és nyaki sérülések kockázata miatt.  A svéd multihoz több bejelentés is érkezett, mert a denevérköpeny használata közben a gyerekek sérüléseket szenvedtek.
Vágólapra másolva!

Az IKEA arra kéri a vásárlóit, hogy aki korábban Lattjo denevérköpenyt vásárolt, mielőbb tegye el a terméket, és

ne hagyja, hogy a gyerekek játszhassanak vele,

majd vigye vissza bármelyik IKEA-áruházba, ahol a vételár teljes összegét visszakapja.

Az IKEA-nak fontos a gyerekek biztonsága Forrás: AFP/Iroz Gaizka

Az IKEA azt írta, három esetet is jelentettek, amikor a

jelentkeztek a Lattjo denevérköpenyek használata közben. A köpeny a gyermekek nyakára szorult, emiatt pedig nem lehetett elég könnyen levenni. Egyetlen esetben sem volt szükség orvosi beavatkozásra.

A Lattjo denevérköpenyek 2015 novembere óta vannak forgalomban

az IKEA valamennyi piacán, kivéve Oroszországot és Indonéziát. A visszavételkor nincs szükség a vásárlást igazoló nyugta bemutatására, anélkül is visszaadja az IKEA a termék árát.