145 ember izgulhat a Tescónál

Tesco
Vágólapra másolva!
Újabb átszervezést hajt végre a Tesco Global Áruházak Zrt. A csoportos létszámleépítésben 145 alkalmazott érintett – tudta meg az Origo. A Tesco azt közölte, az átszervezés után 110 kollégát tudnak majd foglalkoztatni, de a többieknek is ajánlanak majd állásokat.
Vágólapra másolva!

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke az Origónak azt mondta, Debrecenben, Pécsen, Tatabányán, Szekszárdon, Szolnokon, Egerben, Győrben, Szegeden, Kecskeméten, Veszprémben és Zalaegerszegen dolgozó kollégákat érint az átszervezés.

Budapestre kell jönni

A döntést azért hozta meg a Tesco, mert egy

országos személyügyi adminisztrációs központot

hoznak létre Budapesten az eddigi regionális központok helyett.

Az átalakítás miatt a munkáltató csoportos létszámcsökkentést hajt végre, ami kiterjed a fővárosra és 9 megyére.

Bubenkó Csaba szerint a távolabbi vidéki városokban élő tescósoknak lesz nehezebb a döntés, mert ha Budapesten ajánlanak nekik állást, akkor komolyan el kell gondolkodniuk, hogy vállalják-e a fővárosba költözést.

A csoportos létszámleépítés főleg Budapestre és Pest megyére terjed ki.

A leépítés többek között a személyzeti vezető, humánpolitikaiegység-vezető, HR-adminisztrátor, kereskedelmi tervező, szervező, ügyviteli alkalmazottak munkakörére terjed ki. Ők azok a kollégák, akik a szabadságokat, a pihenőnapokat és a táppénzes papírokat intézték – mondta Bubenkó Csaba.

Újabb átszervezések a Tescónál Forrás: 123rf.com

A KDFSZ nem ért egyet a Tesco átszervezésével, és azt kérték a munkaadótól, hogy az érintett munkavállalók vonatkozásában a felmondási idő a végkielégítés és a további egy hónapra járó távoléti díj mértékével hosszabbodjon meg. Ez azért fontos, mert a munkavállalók társadalombiztosítása így hosszabbodik - mondta Bubenkó Csaba. A Tescónak egyébként 20 700 alkalmazottja van Magyarországon.

Új központ lesz

A Tesco azt közölte, hogy március 10-én bejelentették, hogy létrehoznak egy országos kiskereskedelmi személyügyi adminisztrációs központot.

Cél, hogy egyszerűbben, hatékonyabban, ugyanakkor a megszokott magas színvonalon tudják ellátni a személyügyi adminisztrációval kapcsolatos feladatokat.

A korábbi struktúra megszűnése

145 alkalmazottat érint,

ugyanakkor az új Országos Kiskereskedelmi Személyügyi Adminisztrációs Központban 110 kollégát foglalkoztatnak majd.

Azoknak a tescósoknak, akiknek a munkaköre az új központ megalakulásával megszűnik, lehetőséget biztosítanak, hogy pályázzanak az újonnan létrejövő pozíciókra.

Pénteken újabb bértárgyalások

Bubenkó hozzátette, az online kereskedelemben dolgozó kollégák bértárgyalása pénteken folytatódik a munkáltatóval. Ha a tárgyalások kimenetele nem lesz kedvező, ezután egyeztetnek a sztrájkbizottsággal is.

A bértárgyalások a héten folytatódnak Fotó: Bielik István - Origo

A KDFSZ elnöke szerint 2010–2014 között alig 9 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók fizetése, szemben a szellemi alkalmazottak 40 százalékos fizetésemelésével.

A KDFSZ javaslata egy olyan béremelési program elindítása, amivel a fizikai állomány átlagos nettó béremelkedése 3 éven belül eléri a vezető állomány által már realizált nettó béremelkedés felét, ez 40 százalékos béremelést jelent 3 év alatt. Az első két évben 15-15 százalékot, majd a harmadik évben 10 százalékos béremelést javasolnak.

13 boltot bezártak

A Tescónál a nagy átszervezési hullám tavaly indult. Akkor azt jelentették be, hogy több száz ember állása szűnik meg a Tescónál. Átszervezéseket hajtanak végre, ami után 50 embernek biztosan nem tudnak már munkát biztosítani.

Összesen 566-an dolgoztak abban a 13 Tesco-üzletben, amelyet feltehetőleg a felügyeleti díj emelése és a vasárnapi zárvatartás miatt zárt be a Tesco. A Tesco azt közölte, 90-en a távozás mellett döntöttek, míg 60 dolgozónak nem tudott állást ajánlani a cég.