Most meg szokhatunk vissza

2016.04.11. 15:30

A multik a keddi parlamenti döntés előtt óvatosan nyilatkoznak arról, hogy vasárnap újranyitják-e a boltjaikat. A kormány sürgős tárgyalást kért a parlamenttől, így akár egy héten belül visszaállhat a korábbi rend, és megint lehet vasárnap csempét nézegetni, plázázni vagy bútort vásárolni. A bevásárlóközpontok felkészültek, és ha a törvény engedi, már most vasárnap kinyitják üzleteiket.

Természetesen minden tekintetben tiszteletben tartjuk az Országgyűlés döntését – mondta Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója. Ha megszavazzák a vasárnapi nyitvatartás korlátozásáról szóló törvény eltörlését, nyilván azt is elfogadjuk. 

A CBA várja a nyitás dátumát

Amennyiben további konkrétumok napvilágot látnak – például az esetleges visszaállítás időpontjával kapcsolatban – akkor tudunk cselekvési tervet megalkotni, a változásra való felkészülést megkezdeni – mondta Fodor Attila. 

Fotó: Polyák Attila - Origo

A Lidl azt közölte, ha kedden rábólint a parlament a vasárnapi boltzártörvény eltörlésére, akkor  a Lidl tudomásul veszi a törvény módosítását, és annak hatálybalépését követően a Lidl boltjai vasárnap is nyitva lesznek. 

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. is azt közölte, mindig a hatályos jogszabályok szerint alakították a cég 107 magyarországi üzletének nyitvatartását, és a jövőben is ezt teszik.

A Tescónak az a célja, hogy mindig a hatályos jogszabályi kereteken belül a vásárlók számára legjobb lehetőségeket tudják kínálni. A törvénymódosítási javaslatot vizsgálják – írta a Tesco. 

A Spar a vasárnapi zárva tartás eltörlése esetén arra fog törekedni, hogy megteremtse az újranyitás feltételeit. 

A vasárnapi nyitvatartás természetesen – ahogy a törvény bevezetését megelőzően – csak azon áruházainkat fogja érinteni, ahol a vásárlói visszajelzések ezt indokolják – közölte a Spar. Ilyen helyszínek lehetnek  a belvárosi területek vagy az idegenforgalmilag frekventált helyek. 

A plázában az üzletek indulásra készek

Gőzerővel egyeztetnek a bevásárlóközpontok a kereskedőkkel arról, hogy mikor tudnak újranyitni – mondta Balatoni Judit a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének a főtitkára. Azt szeretnénk megtudni, ha már most vasárnap kinyithatnának, akkor ki tudnak-e nyitni. Van-e elég árukészletük vagy emberük például – mondta a főtitkár. 

A kereskedők többsége egyébként készen áll már arra, hogy most április 17-étől kinyissa ismét az üzletét. Balatoni Judit azt mondta, a legutóbbi piackutatások is azt mutatják, az emberek 60-70 százaléka nem szerette a vasárnapi zárva tartást. 

A plázák boltjai akár más most vasárnap is ki tudnak nyitniForrás: AFP/Getty Images/Gary Gershoff

Példaként említette, hogy a múlt hét végén egy kuponos rendezvény miatt annyi látogató volt a plázákban, mint még soha. A vasárnapi zárva tartás eltörlésével jobban eloszlik majd a plázákban a tömeg. 

Nagy kérdés egyébként, hogy mennyi idő kell a vásárlók vasárnapi visszaszoktatásához. Egyelőre nem tudjuk megjósolni, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy visszaálljon a 2015 március 15-e előtti vasárnapi forgalom – mondta a főtitkár.