Itthon még kevés pénzből is sokat elvesznek

építkezés kőműves adó adózás
1935.VESZPRÉM a Hősi Kapu építése
Vágólapra másolva!
Nem igaz, hogy alacsonyak a munkát terhelő adók Magyarországon. Kevés marad mindenkinél az OECD friss felmérése szerint. Még a gyerekes magyar családok is a legmagasabb adóteherrel sújtott tíz között szerepelnek, nem beszélve a gyermektelenekről és az alacsony keresetűekről, akiknél több adót a közösségben csak egy országban fizetnek. 
Vágólapra másolva!

Jövedelemadó, nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék, munkaerőpiaci járulék, szociális hozzájárulás, szakképzési hozzájárulás. Ezeknek az összege szinte pont annyi, mint amennyit végül kézhez kapunk a munkahelyünkön. Nagyon soknak érezzük,

különösen úgy, hogy a nettó bért a világ legmagasabb áfájú országában költhetjük el.

Nem is beszélve az egyéb adókról, mint a benzint, alkoholt és dohánytermékeket terhelő jövedéki adók, a pénzügyi ügyleteket terhelő tranzakciós díj, és még megannyi kisebb tételről, amit elvesz tőlünk az állam és az önkormányzat különböző jogcímeken.

De mit sem számít az állampolgárok megérzése, ha még egy hónapja se volt annak, hogy

Orbán Viktor a kormány egyik nagy eredményének nevezte, hogy Magyarországon alacsonyak a munkát terhelő adók.

Orbán Viktor miniszterelnök érkezik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján mondott beszéde előtt, ahol a fenti idézetet is mondta Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A számok minket igazolnak

A kijelentéssel szemben, Magyarországról az OECD friss statisztikái alapján sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy sok pénzt hagyna a munkásoknál. Nálunk csak jóval magasabb átlagkeresetű országokban kell több adót fizetni a munkabér után. Egy gyermektelen munkás Belgiumban az összes bérköltségének csak 44,7 százaékát viheti haza, Ausztriában 50,5, Németországban 50,6 százalék ez az arány.

A gyermektelen munkások átlagos adóterhe (%)
Teljes adóteher Jövedelemadó Munkaadói járulékok Munkáltatói járulékok
Belgium 55,3 21,6 22,9 10,8
Ausztria 49,5

13,1

22,4 14,0
Németország 49,4 16,1 16,2 17,2
Magyarország 49,0 12,5 22,2 14,4
...
Szlovákia 41,3 7,4 23,8 10,2
Lengyelország 34,7 5,0 14,4 15,3

Ezen az országok után jön Magyarország, ahol 51 százalék marad a zsebben,

a 49 százalékos teljes adóterhet figyelembe véve.

KAPCSOLÓDÓ DokumentumAz OECD 2015-re vonatkozó elemzésehttp://www.oecd.org/ctp/tax-policy/taxing-wages-20725124.htm

Minden más OECD országban többet költhetnek el abból a dolgozók, amibe az őket alkalmazó cégeknek kerülnek.

Teljes bérköltség

A teljes bérköltség nem egyenlő a bruttó bérrel. A munkára rakódó terhek egy részét a bruttó bérből (a munkavállalótól) vonják le, ezen felül azonban munkáltató még egy rakást pénzt befizet az államnak az alkalmazottak után.

Szlovákiában például a teljes bérköltség 58,7 százaléka marad meg a munkásnál. Lengyelországban ez 65,3. A jól kereső svájciak pedig 77,8 százalékot tehetnek zsebre.

Gyerekkel könnyebb

A magyar adórendszerbe beépített családtámogatás hatására kicsit szebb a kép a gyermekes dolgozók bérlapján. Egy átlagos keresetű kétgyerekes család, ahol csak az egyik szülő keres megtarthatja az összes bevételének 64,7 százalékát.

A családosok is sokat fizetnek Forrás: MTI/Czimbal Gyula

De ezzel még mindig a 9.-ek vagyunk a munajövedelmeket legdurvábban adóztató országok listáján.

Ha mindkét szülő dolgozik, akkor rosszabb a helyzet, hiszen az adójóváírást csak az egyik szülő veheti igénybe.

Szegény ne legyél itthon

Az OECD adataiból az is látszik, hogy Magyarország a kiskeresetűek adóztatásában jár leginkább az élen. Az átlagos bér 67 százalékánál kevesebbet keresők (a kiskeresetűek) itthon beadják a közösbe a teljes bérköltségük 49 százalékát, amivel másodikak vagyunk az OECD országai között.

A gazdagok (az átlagos bér legalább 167 százalékát keresők) szintén ennyit fizetnek be ugyan, de mivel több országban is jobban adóztatják a magasabb jövedelmet, Magyarország „csak" 8. ezen a listán.

Teljes adóteher különböző keresetű dolgozóknál (%)
Alacsony keresetűek Magas keresetűek
Belgium 49,5 60,7
Magyarország 49,0 49,0
Németország 45,3 51,3
Ausztria 45,0 52,2
Franciaország 43,5 54,3
Olaszország 42,0 54,6
Svédország 40,7 51,0
Csehország 39,9 45,1
Finnország 38,3 49,7

Messze az átlagostól, nemhogy az alacsonytól

Az OECD országokban átlagosan 35,5 százalékos az adóterhe egy átlagos keresetű dolgozónak. Ez kismértékű növekedést jelent egy év alatt, 2010 óta összesen 1 százalékkal adóznak többet ezekben.

Akik ezen adatok alapján választanának új lakhelyet, Új-Zélandot ajánljuk, ahol nemcsak jók a közszolgáltatások és magasak a bérek, de akár a teljes munkaköltség 95 százalékát is megtarthatja a dolgozó.

Nézze meg ön is, hogy állunk

Az OECD diagrammjain jól látszik a magyar munkavállalók helyzete. A táblázat fejlécében ki lehet választani, hogy a gyermektelenek (single person) vagy a családosok (couple with children) adóterhére kíváncsi. Az összes adó arányát a teljes bérköltséghez képest az Avarage tax wedge-nél nézheti meg az „indicatorok" között, de lebondthatja az adókat jövedelemadóra (income tax), munkavállalói terhekre (employee tax) és munkáltató terhekre (employer tax).

Az összes háztartás fülön (all household types) megnézheti azt is, hogy különböző jövedelmű családok, hogyan adóznak. Itt van az átlagos keresetűek (AW) adóterhe, a kiskeresetűek, akik csak az átlagbér 67 százalékát keresik és jólkeresőeknek, akik az átlagbér 167 százalékát keresik.