Vegyes jelentés a luxus világából

2016.04.12. 15:02

A pezsgők, a parfümök és az órák segítették növelni a Louis Vuitton mögött is álló LVMH első negyedéves bevételét, amely azonban így is alulmúlta az elemzői várakozásokat.

Az LVMH Moët Hennessy Louis Vuitton cégcsoport 3,5 százalékkal tudta növelni árbevételét az első negyedévben, noha a franciaországi értékesítések komoly csapást szenvedtek el a turizmus visszaesésével – írja az Associated Press (AP).

Az olyan márkákat is tömörítő vállalat, mint a Kenzo, a Givenchy vagy a Dior 8,62 milliárd eurós bevételt ért el, szemben az egy évvel korábbi 8,3 milliárddal. Ez azonban alulmúlta a várakozásokat, mivel a FactSet által megkérdezett elemzők 8,73 milliárdos bevételt prognosztizáltak.

A hétfőn kiadott jelentésből kiolvasható, hogy míg a kozmetikai cikkek és az alkoholos termékek jól fogytak – különösen a Henessey konyak az Egyesült Államokban –, addig a divatcikkek eladásai stagnáltak.

Emellett a cég a franciaországi turizmus visszaesése mellett az ázsiai piacok „változatosságára” is figyelmeztetett. Az LVMH papírjának teljesítménye kedden kora délután megközelítette a mínusz 3 százalékot Párizsban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK