Jóval nagyobb profitra számítanak a középvállalkozások

Vágólapra másolva!
Nemcsak folytatódott a kkv-k előző negyedévi derűlátása a pénzügyi eredményeket illetően, de a K&H kkv bizalmi index első negyedéves adatai alapján meredeken ívelnek tovább felfelé.
Vágólapra másolva!

„A vállalkozások átlagosan 7,1 százalékos árbevétel-növekedést valószínűsítenek a következő egy évben, ami jelentős, 2,3 százalékpontos ugrás az év végi várakozásokhoz képest, és egyben az elmúlt öt év legjobb eredménye – közölte Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. –

azonban nagymértékben, 29-ról 37 százalékra nőtt a 6 százalék feletti bővüléssel számoló vállalkozások aránya. Alacsonyabb bevételt csupán minden kilencedik cég valószínűsít.”

Az osztályvezető szerint az optimizmus alapja az lehet, hogy

folyamatosan emelkedik a lakossági fogyasztás.

A KSH első becslése szerint februárban naptárhatástól megtisztítva 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az előző év azonos időszakához képest.

A különböző méretű vállalkozások árbevétel-várakozásai egyaránt nőttek, azonban igen eltérő mértékűnek látják a cégvezetők annak következő egy évi alakulását. „Jelenleg a középvállalkozások a leginkább optimisták, ők a korábbi 5,1 helyett 9,1 százalékos növekedést valószínűsítenek.

A kisvállalkozások árbevétel-várakozásai több mint duplájára, 3,5 százalékról 7,7 százalékra ugrottak,

míg a mikrovállalkozások 6,2 százalékos növekedést feltételeznek a korábbi 5,7 százalékhoz képest” – mondta el a szakember. Szerepet játszik az építőipar élénkülése is, az itt tevékenykedő vállalkozások ugyanis átlagon felüli, 8,1 százalékos bővüléssel számolnak.

A várt profit mértéke 3,2 százalékról 4,8 százalékra. A nyereséget tekintve a kis- és mikrovállalkozások hasonló eredményt valószínűsítenek – 4,6 százalék és 4,8 százalék –, míg a középvállalkozások e tekintetben is a legoptimistábbak az 5,6 százalékos várt bővüléssel. A szektorok közül egyedül a mezőgazdasági vállalatok számolnak átlag alatti, mindössze 3 százalékos eredménynövekedéssel.