Odacsaptak a hedge fundoknak a befektetők

2016.04.21. 11:01

A hedge fundok hét éve a legrosszabb negyedévüket szenvedték el, ahogy a befektetők 15 milliárd dollárt húztak ki a szektorból az idei első három hónapban. Az újabb csapás részben a magas költségeknek tudható be.

Összesen 2,86 ezermilliárd dollárra csökkent a hedge fundokba fektetett vagyon 2016 első negyedévében – írja a Financial Times. Ezzel már a második egymást követő negyedév mutatott nettó tőkekiáramlást, amire 2009 óta nem volt példa.

Hatalamas összegek távoztakForrás: AFP/Philippe Desmazes

Az éles piaci mozgások számos nagyobb céget megütöttek, de kivonásban komoly szerepe volt a költségstruktúráknak is. Miközben ugyanis a hedge fundok szélesebb körű teljesítménye 0,7 százalékkal csökkent az első negyedévben az ezt mutató HFR index szerint, az alapkezelésért általában 2 százalékot, míg a nyereségekből 20 százalékot visznek el.

A legnagyobb első negyedéves kivonást a makro stratégiára építő alapok szenvedték el 7,3 milliárd dollárral, illetve az eseményvezérelt alapok 8,3 milliárddal.

Mindeközben a szuverén vagyonalapok szintén milliárd dolláros nagyságrendben vonták vissza a tőkét az eszközkezelőktől, ahogy globálisan inkább az olajfüggés miatt akadozó hazai gazdaságra összpontosították a figyelmüket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK