Kiábrándító évkezdés a technológiai szektorban

hangulat kockázat tőzsde befektetés rohanás
Vágólapra másolva!
A terv szerint pénteken lép tőzsdére a Dell tulajdonában lévő kiberbiztonsági cég, a SecureWorks. Amellett, hogy ez lesz az év első technológiai tőzsdére lépése, a számok eddig eléggé kiábrándítók.
Vágólapra másolva!

A SecureWorks az elsődleges nyilvános forgalomba hozatalát (IPO) részvényenként 14 dolláron árazta, ami alulmúlta a korábban meghatározott 15,50 és 17,50 dollár közötti szintet – írja a Business Insider.

Ez pedig hatalmas csalódást jelent az egész technológiai iparágnak, amely igen közelről figyeli a SecureWorks tőzsdére lépését. Különösen úgy, hogy az évben eddig egyetlen technológiai cég sem hajtott végre IPO-t, nagyrészt azért, mert elpárolgott a befektetők lelkesedése a pénznyelő vállalatokkal kapcsolatban. A SecureWorks tőzsdére lépése ezzel

igencsak negatív alaphangot adhat meg az év további részéhez.

A társaság egyébként tavaly 339,5 millió dolláros bevételt generált, szemben az egy évvel korábbi 262,1 millióval. Ez utóbbi azonban 72,3 milliós nettó veszteséggel járt, míg az elmúlt évben 155,7 milliós volt a bruttó nyereség.

A közölt 14 dolláros kibocsátással a SecureWorks durván 1,13 milliárd dolláros piaci kapitalizációval bír. A vállalatról mindemellett azt érdemes tudni, hogy olyan kiberbiztonsági szoftvert gyárt, amely segít megóvni a vállalatok IT-infrastruktúráját a hackerektől és a rosszindulatú szoftverektől. Majdnem teljesen a Dell tulajdonában van, amely 612 millió dollárért vette meg 2011-ben.