Átlagos lett a heti 45 munkaóra

Hiába akarunk, nem tudunk örökké boldogok lenni dr. life  stressz munkahely
Vágólapra másolva!
A magyar férfiak 61 százaléka dolgozik heti 40 óránál többet, míg a nőknek közel fele. Főként a gyártásban foglalkoztatottak, illetve a vezetők hajszolják magukat, ők átlagosan heti 45 órát töltenek munkával.
Vágólapra másolva!

Annak ellenére, hogy a ledolgozott órák száma jellemzően jóval túlszárnyalja a munkaszerződésben foglaltakat, a kutatásban részt vevők fele extra pénzért hajlandó lenne még több túlórát vállalni - derül ki a Randstad Award kutatásából.

A kutatás szerint a munkavállalók közül egyedül a menedzsereknél elégedett a többség az időbeosztásával, őket még a jövedelemkiegészítés vagy az előrelépési lehetőség sem bírná több munkára.

Nem akarnak kevesebb pénzt

A munkavállalók mindössze 5 százaléka mondana le fizetése egy részéről több időért cserébe, ők elsősorban a munka és a magánélet egyensúlyának megőrzése, illetve a stressz csökkentése érdekében választanák a kevesebb munkaórát, de a több pihenés és a gyerekekkel való közös programok is fontos tényezők.

Forrás: Thinkstock

A kutatásból az is kiderült, hogy a rugalmas munkarendet a megkérdezettek többsége előnyben részesítené a megszokott 8 órával szemben. A munkavállalók 40 százaléka örülne, ha mindennap más beosztás szerint dolgozhatna, 15 százalékuk vállalna hétköznap plusz munkaórákat a hosszabb hétvégéért cserébe, míg 11 százalék hetente változtatná a munkarendjét.

Elsősorban a menedzserek és a magasan képzettek keresik a rugalmas lehetőségeket, a hetente variálható munkanapokat ugyanakkor a gyártósoron dolgozók preferálnák leginkább.

Jó lenne otthonról dolgozni

A távmunka szintén vonzó lehetőség: a megkérdezettek 72 százaléka legalább alkalmanként örömmel élne vele.