Karnyújtásnyira lehet a betiltás, mégis tüntetnek az Uber ellen

2016.05.03. 13:16

A kormány döntött az Uber ellehetetlenítéséről. A tervek szerint az Uber-sofőröktől elvehetik a jogsit, az alkalmazást pedig elérhetetlenné tehetik Magyarországról. Ennek ellenére a taxisok továbbra is elégedetlenek, így délután ismét bedugulhat Budapest belvárosa egy újabb demonstráció miatt.

Lett volna lehetősége a kormánynak úgy szabályozni az Ubert, hogy a taxicégeken kívül minden szereplő jól járjon, és nem utolsósorban a városnak is jó legyen. A jelenlegi szabályozás mellett az Uber nélkül nincs olcsó és megbízható taxis szolgáltatás Budapesten, ami több autót, nagyobb dugókat, környezetszennyezést is jelent egyben.

A taxis szervezetek demonstrációjának egyik résztvevőjeForrás: MTI/Máthé Zoltán

Való igaz, hogy az Uberrel több probléma is volt 2014. novemberi megjelenésekor. A kormány mégsem lépett. A cég önszabályozással próbálta elérni, hogy ne tiltsa be a kormány. Sikertelenül.

Még a BKK-ba is beszálltak volna

Az Uber előírta sofőrjeinek, hogy adószámot kérjenek, és adjanak számlát. Ma már minden sofőr adózik. Az uberesek még el sem tudják titkolni a bevételüket, mert minden tranzakció elektronikusan történik.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Az Uber magyar vezetője az Origónak adott interjújában közvetve felajánlotta, hogy szívesen befizetne a közösbe. Ez arra lehetne válasz, hogy a cég Hollandiába viszi a bevételét, és ott adózik. Fekete Zoltán, a hazai vezető arra utalt, hogy a százmilliárdokat elnyelő tömegközlekedéshez járulna hozzá a cég szívesen, hogy a kormány békén hagyja őket.

Taxistüntetés Uber ellen április 26-ánForrás: Origo

A kormány erre nem csapott le, inkább ragaszkodik a túlszabályozott állapothoz. Pedig az Uber népszerűségéből az tünik ki, hogy az utasokat nem érdekli, hogy sárga vagy barna kocsival jön a taxis. A városnak viszont egyenesen árt a fix tarifa.

A fix tarifa miatt télen-nyáron, esőben és napsütésben is ugyanannyiba kerül a taxi. Nem biztatja arra a taxisofőröket, hogy akkor üljenek autóba, amikor az embereknek ténylegesen szükségük lenne rájuk. Ez nem a tömegközlekedés részévé teszi a taxizást, hanem úri hóborttá, ami túl drága, amikor nincs szükség rá, és elérhetetlen, amikor sokan használnák.

Mit adott nekünk az Uber?

Az Uber ezzel szemben a városi közlekedés része lett. A változó tarifák miatt mindig alkalmazkodik a kereslethez. Van időszak, amikor elég olcsó azoknak, akik a közlekedésüket általában is taxival oldanák meg. A szorzók miatt (a kocsik drágábbak, amikor sokan használják a rendszert) viszont akkor is elérhetőek a járművek, ha leszakad az ég. Ez megbízhatóságot ad a rendszernek, amire alapozva sokan le tudnak mondani az autóvásárlásról. Ha a taxizás drága vagy elérhetetlen, akkor nem váltja ki az autóvásárlást. Aki autót vesz, gyakran túlhasználja járművét.

A megkérdezett uberes és taxis szerint is ugyanannyi pénzt lehet összeszedni egy 10 órás műszakban, a költségek viszont nagyon mások, így még adózva is jobban járnak az uberesekForrás: Origo

Budapestre nem készült erre vonatkozó tanulmány, de Stockholmban a forgalomban lévő járművek közel harmada csak parkolót keres. Az elemzés szerint saját járműveket taxikra vagy Uberre cserélve ez a felesleges forgalom megszűnik, ami kevesebb dugót és várakozást jelent. A Budapest lakosságának harmadával rendelkező városban az olcsó taxi, vagyis az Uber miatt 37 ezerrel kevesebb autó kel útra reggelenként. A forgalomra gyokorolt hatást összegezve az látszik, hogy Stokholmban a taxik 15 ezer fuvart veszíthetnek, az Uber-sofőrök viszont 61 ezer fuvart nyerhetnek, miközben 84 ezer autós otthon hagyja a saját kocsiját.

A közösségi közlekedés hatása Stockholmra az elemzés szerint:

  Utasok száma/nap Utak száma/nap
Saját jármű - 135 000  - 84 000
Busz - 6 000  -
Taxi - 23 000  - 15 000
Autómegosztás + 112 000  +61 000
Összesen -40 000 - 37 000
Vonat +21 000  
Kerékpár, gyaloglás + 42 000  
Egyéb +4 000  
Összesen + 27 000  

Ez sokkal kevesebb dugót eredményez. Az Uber hatása még az is, hogy sokkal többen vonatoznak, kerékpároznak a városban.

Itthon ez nem kell

Vélhetően az olcsó, elérhető, nem agyonszabályozott taxizásnak itthon is hasonló hatásai lehetnének. De ezt nem tudhatjuk biztosan, mert itthon tanulmány sem készült az Uber hatásairól. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy Stockholm egy Budapestől eltérő tömegközlekedéssel rendelkező, 800 ezres város. 

Korábban kiszámoltuk, hogy a sofőrök nem járnak rosszabbul az Uberrel akkor sem, ha megfelelően adóznak. A taxisokat sem állítja meg semmi, hogy Uberre váltsanak. Így gyakorlatilag egyedül csak a taxitársaságoknak rossz most az Uber. A kormány pedig inkább nekik kedvez, mint az utasoknak és a városlakóknak. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK