Paksi bővítés: Minden tényezőt beazonosítottak

Vágólapra másolva!
A Paksi Atomerőmű bővítését széles nukleáris biztonság mentén tervezik - hangsúlyozta Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos pénteken a Magyar Tudományos Akadémián az atomerőművi telephelyvizsgálat tudományos szempontjairól rendezett konferencián.
Vágólapra másolva!

A kormánybiztos kiemelte, a paksi új blokkok telephelyének vizsgálata során beazonosítanak minden olyan lehetséges emberi és külső veszélyeztető tényezőt, amely teljes üzemidőre, akár több évszázados távlatban hatással lehet a nukleáris biztonságra, és ezek kizárását a tervezésnél figyelembe veszik.

Átalakuló gondolkodás

Aszódi Attila hangsúlyozta, a Paks II tervezésénél számítanak és építenek a tudomány eredményeivel alátámasztott szakmai véleményekre. A kormánybiztos szólt arról, hogy zajlanak a létesítményengedély benyújtásához szükséges környezetvédelmi illetve az alkalmasság megállapítására irányuló telephelyvizsgálatok.

Aszódi Attila részletezte, hogy a nukleáris biztonság tervezésénél a normál üzemmódon túl

a várható üzemi eseményeket, üzemzavart is figyelembe veszik,

ezek kizárására megoldást építenek be.
Megjegyezte, a fukusimai atomerőmű balesete óta a nukleáris mérnöki gondolkodás átalakult, a kisvalószínűséggel bekövetkező extrém eseteket is figyelembe veszi a biztonság tervezésénél, komplex üzemzavart is kezelő új többletbiztonsági rendszert alkalmaznak.

Listázás

Aszódi Attila kitért arra, hogy a paksi telephely vizsgálata során már listázták közúti balesetek, környező ipari létesítmények, repülőgép-baleset, tűzeset, robbanás, extrém időjárás lehetséges hatásait. Fontosnak nevezte a telephelyvizsgálat során a földtani kutatások megállapításait, a szakemberek a kor követelményeinek megfelelő,

legújabb eszközöket használják

a földrengés veszélyeztetettségének azonosítására - tette hozzá.

Újságíróknak Aszódi Attila elmondta, hogy a paksi atomerőmű két blokkjára a telephelyengedély kérelmet az ütemezésnek megfelelően még az idén benyújtják a hatósághoz.