Huszárok vonultak az Uber mellett

2016.05.09. 16:17

Huszárokkal demonstráltak az uberesek, akik hétfőn több ezer aláírást adtak át a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak. A közösségi taxiszolgáltatók azt mondják, a kormány nem hajlandó tárgyalni velük, pedig mögöttük 150 ezer Uber-felhasználó áll, miközben pár tucat taxis próbálja betiltatni a szolgáltatást.  

30 ezren írták alá az Uber támogatására indított petíciót, az aláírások egy részét hétfőn adták át a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak – Seszták Miklós fejlesztési miniszter nem jelent meg a sajtóeseményen, helyette a minisztérium egyik munkatársa vette át a petíciót. 

Az aláírásokat az Uber-sofőrök lovas kocsin szállították a minisztériumhoz, huszárruhás férfiak kísérték, szintén lóháton  – Fekete Zoltán, az Uber operatív igazgatójának elmondása szerint ezzel az Uber szabályozására hozott jogszabályok korszerűtlenségére utaltak, mint mondta, a szabályozás a múltba vezeti vissza a budapesti közlekedést, pedig a jövőre kellene koncentrálni, amiben pedig helye van a közösségi utasszállításnak is. 

Érkeznek a huszárok a petícióvalFotó: Marton Szilvia - Origo

A petícióban, amelyet online is alá lehet írni, a következő szöveg szerepel: "Támogatom az Ubert. Támogatom, mert megkönnyíti az utazást a városban, mert erősíti a piaci versenyt, és így jobb minőségű és olcsóbb szolgáltatást kapok. Támogatom, mert az Uberben megbízok: nincs feketefuvar, biztosan kapok számlát és nem kell félnem a megbuherált taxiórától. Emellett kereseti lehetőséget biztosít sok magyarnak, ezáltal a gazdaság növekedéséhez is hozzájárul. 

Önnek, mint a Kormány tagjának fontos döntést kell meghoznia. Kérem, hogy olyan döntést hozzon, amely jó a budapestieknek. Ne hagyja, hogy néhány száz taxis sakkban tartsa Magyarországot!  Döntsön helyesen és az Uber betiltása helyett dolgozzon egy új, modern szabályozás elfogadásán!"

Csak Budapesten blokkolhatják

„Az Ubert a világ egyetlen fővárosában sem blokkolják a hatóságok. Pár tucat taxis azt akarja elérni, hogy Budapest legyen az első ilyen hely” – mondta Fekete Zoltán, utalva a taxitársaságok azon követelésére, hogy a hatóságok technikai eszközökkel blokkolják az Uber alkalmazását. Az igazgató nehezményezte, hogy a döntéshozók  a taxisokkal igen, míg az uberesekkel nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, pedig ők hajlandóak lennének elfogadni valamilyen szabályozást, a tárgyalásokat könnyítendő az Uber üzletpolitikáján is változtattak. Nálunk is csak az szállíthat, aki kivált vállalkozói engedélyt, van szállítási engedélye, és az utazások után ad számlát. Így az uberes szállítás is adózott, legális tevékenység” – mondta. Hozzátette: az Ubert Budapesten több mint 150 ezren használják, a támogató petíciót már 30 ezren írták alá. 

Árpa Attila az Uberért tüntet Budapesten, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előttFotó: Marton Szilvia - Origo

A kormánynak benyújtott javaslataról az Uber operatív igazgatója az Origo kérdésére később azt mondta: "Észtországban és Litvániában már elfogadás alatt van a ride sharing-gel (közösségi fuvarmegosztás) kapcsolatos törvénytervezet, amelynek elkészítésében az Uber is tevőlegesen részt vett. Az Uber Magyarországon is szívesen segítene a döntéshozóknak abban, hogy egy, a fenti országokhoz hasonló törvényt sikerüljön kidolgozni."

A sajtóeseményen huszárként megjelent Árpa Attila producer, színész is. Az Origo kérdésére elmondta, ő maga is gyakori Uber-felhasználó, főleg külföldi útjain használta a közösségi taxiszolgáltatást, szerinte a külföldi látogatóknak nagy segítséget jelent,  hogy akkor is tudnak taxit hívni, ha nem ismerik az adott város taxitársaságait, „elég egy mobilalkalmazást elindítani, és a világ minden táján kérhetnek fuvart”. Elmondta azt is, hogy az Uberrel már korábban kapcsolatba került, korábban őt kérték fel, hogy legyen az ubervagyok.hu nevű kampány egyik arca. „Az Ubert azért is támogatom, mert fontosnak tartom a sharing economy fejlődését és a digitális, a fogyasztók számára kényelmes szolgáltatásokat” – tette hozzá. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK