Bivalytenyésztésről tárgyalt V. Németh Zsolt

Egy résztvevő a Bankoktól délkeletre megrendezett bivalyversenyen Chonburiban
Vágólapra másolva!
Többek között bivalytenyésztési együttműködésről tárgyalt az ágazatban sikeres olasz partnerekkel a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára május elején az olaszországi Campania tartományban,
Vágólapra másolva!

V. Németh Zsolt, aki a Magyar Bivalytenyésztők Egyesületének vezetőivel látogatott el Olaszországba, Franco Alfierivel, Campania régió földművelésügyi, vadászati és halászati biztosával, valamint Silvestro Caputoval, Campania Mezőgazdasági Kutatási Konzorciumának képviselőjével találkozott.

A tájékoztatás szerint a magyar delegáció meglátogatott több,

Campania régióban őshonos bivalyt

tenyésztő telepet. A megbeszéléseken, ahol áttekintették a lehetséges szakmai-tudományos együttműködés kialakításának területeit kiemelt figyelmet szenteltek a fenntartható bivalytenyésztés, az eltérő hasznosítás és az ehhez kapcsolódó kutatások kérdéskörének. Kifejezték szándékukat, hogy támogassák a szakmai tapasztalat- és információcserét, a piaci és intézményi szereplők közötti kapcsolatfelvételt.

A házibivaly Magyarországon jogszabályi védelem alatt áll.

A legnagyobb bivalyállományok a nemzeti park igazgatóságok kezelésében vannak. Egyre több állattenyésztéssel foglalkozó vállalkozás és magántenyésztő is tart kisebb állományokat. Magyarországon elsősorban területkezelési célból tartják a bivalyokat - tartalmazza a közlemény.