A turizmus a szektor megasztárja

buli bulinegyed alkohol nyár romkocsma
Vágólapra másolva!
A mindenre nyitott turistáknak hála Budapest csúcsot döntött tavaly a vendégéjszakák számában.
Vágólapra másolva!

Az önfoglalkoztatók száma 427 ezer, gyakorlatilag minden tízedik munkavállaló dolgozik így, de ennél is érdekesebb, hogy közel 50 százalékban saját alkalmazottal. Többek közt ez hangzott el az "Álláshely -- lehetőséget mindenkinek" rendezvény sajtótájékoztatóján.

Nem csak állásból volt több

Az alapítvány elnöke szerint a fővárosban azért is csökkent a munkanélküliség, mert alacsonyabb az inaktívak száma. Az inaktív státusz nagyobb probléma volt a munkanélküliségnél. A megoldáshoz innovatív projektekkel kellett hozzájárulni – például a munkahelyvédelmi programmal. Akik ebben részt vettek, nagyon jelentős járulékkedvezményeket kaptak, méghozzá közel 900 ezer munkavállaló után. Mivel ez a hányad nem került ki a foglalkoztatottak köréből, folyamatosan bővült a foglalkoztatás. Budapesten kicsit nagyobb mértékben.

Budapesten zakatol az éjszakai élet, ez a szálláshely-szolgáltatás minden eddiginél szebb számain is meglátszik Forrás: Origo

Kkv-s álláshelybörze másodszor

A magyar foglalkoztatottak közül minden ötödik Budapesten lakik.

Minden negyedik magyar alkalmazott budapesti munkaadónál dolgozik.

Minden nyolcadik hazai alkalmazottnak budapesti kft ad munkát. Ezek a számok is érzékeltetik, milyen súllyal érdemes foglalkozni a kkv-kkal a fővárosban, mondta Szalai Piroska. A kamara és Budapest Főváros Kormányhivatala álláshelybörzét szervez a kkv-szektornak május 25-én és 26-án a Bálnában. Addig is tájékozódhatnak vagy térítésmentesen tölthetnek fel nyitott pozíciókat ezen a linken.

Taroltak a szálláshelyek

Szalai Piroska kérdésünkre elmondta, minden hiányszakmát illetően jobb a helyzet Budapesten, mint a keleti régióban, de ennél fontosabbnak látja a változásokat ágazat szerint. 2015-ben nagy bővülést látott a feldolgozóipar, ezen belül a járműiparhoz kapcsolódó összes iparágban, és nem csak Szentgotthárd környékén, hanem gyakorlatilag az egész országban. Az igazán kiugró adat azonban a turizmusé, Budapesten nagyon komoly létszámbővülést tapasztalhattunk.

A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás területén a női foglalkoztatás meghaladja az 50 százalékot.

Az is fontos, hogy ebben az ágazatban rengeteg a kkv. A nominális számokban is jól szerepelt a terület: „A Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma 2015-ben minden csúcsot megdöntött” – mondta Szalai Piroska. Magyarországé volt az egyik legnagyobb éves növekedés az Unióban.

A fővárosi foglalkoztatás korosztály szerint Forrás: KSH

Így nyílik esélyünk alacsonyabb adókra

Kiss Zoltán kiemelte, a foglalkoztatási rátának már csak azért is magasnak kell lennie, hogy a terheket arányosabban lehessen elosztani. Ha növekszik, könnyebb lesz csökkenteni a személyi jövedelemadót, de

akkor az állam más adónemekben is vissza tud lépni.

A magyar gazdaság szempontjából mindenképp kiemelten fontos tényező, hogy a foglalkoztatottak száma nő.

A derékhad 25-55 éves

Kiss Zoltán elmondta, a fővárosi álláskeresők aktuális száma mintegy 29 ezer fő, 55 százalékuk nő. Korosztály szerint 100 munkakeresőből 25 év alatti majdnem 10, körülbelül 51-en 25-55 év közöttiek, a maradék 39 százalék 55 év feletti. De ez nem a kkv-szektorra vonatkozik, arról nincs külön adat.

Tavaly a hasonló eseményen

5000 álláskereső válogathatott több száz magyar cég nyitott pozíciói között.

Kiss Zoltán, a BKIK elnöke szerint idén 300-400 cég hirdeti majd az eseményen betöltetlen állásait, közülük 80-100-an pedig a helyszínen is képviseltetik magukat.

„Elveheted a gyáraimat, a pénzemet, de hagyd meg az üzletkötőimet és kevesebb, mint két éven belül ugyanott leszek, ahol ma” – ezzel az Andrew Carnegie-idézettel jellemezte a szektorban érezhető ambíciót Szalai Piroska.