Még az idén kinyithat a századik magyar Spar

spar
Budapest, 2015. október 2. Spar Magyarország üzletének bejárata a megújult Klauzál téri vásárcsarnokban 2015. október 2-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A századik magyarországi partnerüzlet megnyitására készül a Spar, amely továbbra is várja magánkereskedők jelentkezését.
Vágólapra másolva!

Azóta, hogy 2012 szeptemberében Wittner Márton kiskereskedő megnyitotta az első Spar-partner üzletet Móron, folyamatosan bővül a franchise hálózat, és maga Wittner Márton is több üzletet üzemeltet már az üzletlánc partnerprogramjának keretében.

A Spar folyamatosan keresi a franchise-rendszeréhez az új partnereket,

akik kézzelfogható és azonnal tapasztalható előnyökhöz juthatnak a csatlakozással.

Újabb partnereket keresnek Forrás: MTI/Illyés Tibor

„A Spar Magyarország három osztrák család tulajdonában áll, így természetes számunkra, hogy közösen gondolkodunk és fejlődünk a hazai kiskereskedőkkel. Jelenleg 90 franchise üzlet működik Magyarországon.

– idézi Maczelka Márkot, a cég kommunikációs vezetőjét a Spar közleménye.

A kiskereskedők az együttműködés során megtarthatják önállóságukat: a Spar-csoport széles áruválasztékával, minőségi termékeivel és számos szolgáltatásával segíti őket, mint például a logisztikai, a marketing és az informatikai támogatás, valamint a SuperShop hűségprogram, közölte a cég.