Boltbezárásokkal jár a 3-as metró felújítása

M3-as metróvonal KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY mélyállomás metró metróállomás metrószerelvény
Vágólapra másolva!
A BKV egyes esetekben felmondja az 3-as metróvonalon található bérlőkkel kötött szerződést a vonal infrastruktúrájának felújítása miatt - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az M3-as vonal felújításakor és átalakításakor több bérlemény, illetve az annak alapjául szolgáló terület megszűnik, ezért minden egyes érintett bérleti szerződést az abban lévő felmondási feltételek, valamint az adott bérlemény jövőbeni sorsa alapján megvizsgál a BKV, és szükség szerint felmondja a szerződéseket, vagy szünetelteti.

A teljes vonal összes üzletét nézve évente több mint kétszázmillió forint a bérleti díj Forrás: MTI/Jászai Csaba

A felújítás három ütemben történik majd. Az elsőben az északi és déli szakaszt, a második ütemben a középső, a Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti szakaszt építik át. Ezért mindig csak az adott szakaszt és az annak a területén lévő bérlemények egy részét zárják be. A Lehel téri állomáson, a galériaszinten megszűnik a teljes átjárhatóság az új légtechnikai berendezések telepítése miatt.

A teljes vonal összes üzletét nézve évente több mint kétszázmillió forint a bérleti díj, a BKV a lezárások során ennek arányos részéről lesz kénytelen lemondani. A közlekedési vállalat a felújítás adta keretek között mindent elkövet, hogy a bérlői minél tovább működhessenek, a bezárásból eredő bevételkiesésük minél kisebb legyen - hangsúlyozta a társaság a lap szerint.