Hogy a kkv-k is segítség nélkül tudjanak pályázatot írni

Ez zsír! Ülőmunkát végzel? Mozgástippek az irodába!, iroda, mozgás, lépcső
Külső cég segítsége nélkül is írhat pályázatot bármely vállalkozás
Vágólapra másolva!
Képzéssorozatot indít a MAPI Pályázati Akadémia június közepén Budapesten, Szolnokon, Egerben, Kecskeméten, Székesfehérváron, Debrecenben és Miskolcon. A kurzusok témája a konkrét pályázati programokra vonatkozó pályázatírás és pályázati projektmenedzsment. Aki elvégzi, attól kezdve teljesen önállóan, ezzel foglalkozó cégek és szakemberek segítsége nélkül el tudja készíteni az uniós pályázati anyagát.
Vágólapra másolva!

2015-ben rekordösszeget, mintegy 2500 milliárd forintot, míg idén a tervek szerint 2048 milliárd forintot hívnak le a pályázók a 2014 – 2020-as időszakot felölelő 7000 milliárd forintos keretből. A fennmaradó 2452 milliárdot az elkövetkező három évben lehet idehaza elkölteni többek közt

gazdaságfejlesztésre, innovációra és munkahelyteremtésre.

Miután a mostani ciklus pályázatait 60 százalékban a kis-és középvállalkozások számára hirdetik meg, valamint az önkormányzatok, és a közcélú szervezetek is profitálhatnak az uniós pénzesőből, a Magyar Pályázati Iroda mindhárom szegmens számára elindította a képzést.

A pályázatírást és pályázati projektmenedzsmentet oktató MAPI Pályázati Akadémia lehetőséget teremt arra, hogy akik az új pályázati ciklusban szeretnének uniós forrásokat elnyerni, azok naprakész ismereteket szerezzenek a feladatokról.

Megtalálni a leginkább testhez álló kiírást csupán a nulladik lépés,

mondta Andorka Miklós, a MAPI Zrt. operatív igazgató-helyettese, bár a látszat ellenére cseppet sem egyszerű. Andorka szerint az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy

a pályázók sokszor rosszul mérik fel a lehetőségeiket.

Van, hogy a pályázókat a kategorikusan kizárt tevékenység, sem az el nem számolható berendezés sem tartja vissza az indulástól.

Külső cég segítsége nélkül is írhat pályázatot bármely vállalkozás Forrás: Dreamstime

A formai hibák is gyakoriak a beadott anyagokban. A rossz dátumozás, a költségekre vonatkozó hibás árajánlatok a jól kidolgozott szakmai anyag ellenére a pályázat kudarcát okozhatják. Szintén

visszatérő probléma, hogy az online benyújtás után elmarad a papíralapú nyilatkozatok postázása.

Pedig ha az elektronikus leadást követő 3 napon belül nem küldik el a cégszerűen aláírt nyilatkozatokat, a pályázatot elutasítják.

De nem csupán a pályázati szakasz, hanem

az elszámolási periódus is rejt magában buktatókat.

Ezekre a MAPI Pályázati Akadémia oktatói szintén fel fogják hívni a résztvevők figyelmét annak érdekében, hogy még véletlenül se kerüljenek bajba és kelljen visszafizetniük a nyerteseknek a felhasznált pénzeket. „A legjellemzőbb hibák közé az alátámasztó dokumentumokhoz kapcsolódó hiányosságok tartoznak” – fejtette ki Andorka Miklós. Hozzátette, a nyilvántartásokat, számlákat és a projekthez tartozó minden más dokumentumot meg kell tartani a jelen uniós ciklus lezárásáig.

A MAPI Pályázati Akadémia képzésein az is az oktatás része lesz,

hogyan kell kezelni az EMIR-t felváltó FAIR rendszert.