MNB-alelnök: Vége a kamatvágási ciklusnak

MNB, Magyar Nemzeti Bank
Vágólapra másolva!
Vége a kamatcsökkentési ciklusnak, jelentette ki Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy csütörtöki háttérbeszélgetésen. A jegybank csak akkor fog változtatni az alapkamaton, ha azt az infláció alakulása indokolja.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi információk mellett nincs szükség további lépésre, mert

közölte a jegybank alelnöke. Nagy Márton szerint ha további monetáris enyhítésnek látják a szükségét, akkor az egy finomhangolás része is lehet, jöhetnek majd a nemkonvenciális eszközök. Mint mondta, ilyen feltétel jelenleg nem áll fenn.

Arra a kérdésre, hogy az MNB milyen hosszú időre tervez a jelenlegi kamatszinttel, Nagy Márton azt mondta, hogy „olyan hosszú ideig, ameddig csak lehet”.

A jegybanki cél az az infláció, árfolyamcélja nincs a jegybanknak,

de annak örülnek, ha stabil az árfolyam, amelyről azt gondolják, hogy a forint árfolyama jelenleg stabil.

– mondta Nagy Márton. Szerinte a kamatláb most pont a helyén van, így jelenleg lefelé és felfelé is kizárható a kamat változtatása.

Jelenleg pont jó helyen vannak a kamatok Fotó: Hirling Bálint

A jegybank célja az inflációs cél elérése, ha ezt indokolja a kamatkondíciók változtatása, akkor az MNB lépni fog, de jelenleg ez teljesen kizárt. Csak akkor fognak lépni, ha ezt az inflációs várakozások indokolják, mondta az alelnök.

Erősebb második félévet vár az MNB

A gazdasági növekedés szempontjából továbbra is azt várjuk, hogy elérhető a 3 százalékos növekedés, mondta Nagy Márton, aki szerint a gyenge első féléves adat után a második félévben a várakozásokhoz képest lehet egy pozitív meglepetés, ezért tartható az idei növekedési várakozás.

Az MNB alelnöke szerint az alábbiak húzhatják a növekedést:

  • a kkv-hitelek felfutása,
  • a lakásépítések felfutása, illetve
  • az uniós források lehívása.

Az év első felében növekedtek a bérek, ami valószínűleg a fogyasztásra fog inkább hatni, mintsem az inflációra, így ez is a növekedést támogatja.

Nagy Márton, az MNB alelnöke Forrás: MTI/Kovács Attila

A nemzetközi környezetben jelenleg két kockázatot lát Nagy Márton – a brexitet és a Fed kamatpolitikáját –, míg a Fitch részéről volt egy pozitív üzenet is.

Mi a helyzet a Buborral?

„A Bubor az egy piacépítési eszköz, amely jelenleg egy piacépítési fázisban tart” – mondta Nagy Márton. A bankok kooperatívak az MNB alelnöke szerint, aki külön meg is köszönte a bankok hozzáállását.

Szeptemberben jöhet a következő fázis, amikor már egy nagy likviditással rendelkező tényleges Bubor-piacot szeretnének látni – jelenleg ezt a piacot építik.

A Bubor az alapja a hitelkamatoknak, azonban ez eddig hozzá volt tapadva az alapkamathoz.

A Bubor mellett más referenciakamatot is választhatnának a bankok, hogy mihez kötik a hiteleik kamatait, azonban ha a Bubort választják, akkor a bankközi piacot,

a Bubor-piacot működtetni kell.

A lényeg az alelnök szerint az, hogy „éljen ez a piac”, ha a hitelek ehhez vannak kötve, akkor tényleg ez legyen bankközi kamatláb.