Varga: Lakásalapot hoz létre a kormány

Vágólapra másolva!
Lakásalapot létesít a kormány a nem teljesítő jelzáloghitelek számára. Ez javítja a bankok mérlegét, így ösztönzi őket a hitelezésre és ezen keresztül támogatja a gazdasági növekedést - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
Vágólapra másolva!

A Reuters Eastern Europe Investment Summit budapesti fóruma számára készített interjúban a nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy az első negyedévben a vártnál kisebb ütemben, 0,9 százalékkal nőtt a magyar GDP, ami arra késztette a kormányt, hogy több területen lépéseket tegyen.

Ezek között van például az, hogy a parlament által júniusban elfogadásra kerülő 2017-es költségvetési évben

  • csökkentik az adókat,
  • hatékonyabban használják fel az EU fejlesztési alapjait,
  • a közszférában bért emelnek,
  • és beruházásokra kerül sor az infrastruktúra területén.

A nemzetgazdasági miniszter azt is elmondta, hogy a kormány továbbra is 2,5 százalékos idei gazdasági növekedéssel számol, és hogy a bankhitelezés növekedési ütemének ennél nagyobbnak kell lennie.

- hangsúlyozta.

Szólt arról is, hogy különleges jelzálogkezelő alapot állítanak fel, amibe a bankok részben átcsoportosíthatják a nem teljesítő hiteleiket.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A nem teljesítő háztartási lakáshitelek aránya mintegy 18 százalék.

Varga Mihály szerint 40-50 ezer háztartási lakáshitel kerül a jelzálogkezelő alapba.

A miniszter az interjúban kitért arra is, hogy a kormány várhatóan június második felében zárja le az Erste Bank magyarországi leánycége 15 százalékának megvételével kapcsolatos ügyletet.

Magyarország 30-40 milliárd forintot fizet az Erste-részesedésért

- közölte, ennél pontosabb számot azonban nem akart mondani az ügylet lezárta előtt.

Varga Mihály várakozása szerint az állami tulajdonú Budapest Bank eladása a jövő év végéig befejeződik, az értékesítésből származó bevétel a 2017-es költségvetésbe folyik be.

- idézte a Reuters a nemzetgazdasági minisztert.

Magyarország tavaly 700 millió dollárért vásárolta meg a GE Capitaltól a Budapest Bankot.

Varga Mihály elmondta még, hogy az idei év vége előtt vagy a jövő év elején Magyarország újabb jüankötvényt bocsát ki, miután áprilisban Kelet-Európában elsőként dobott piacra ilyen adósságpapírt.