Nem harap a munkaerő-kölcsönző

Bajcsy-Zsilinszky út, kerékpárút, bicikliút, buszsáv
Budapest, 2016. január 18. Összetorlódott járművek a belvárosi Bajcsy-Zsilinszky úton 2016. január 18-án. Egy be nem jelentett tüntetésen taxisok demonstrálnak az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen a belvárosi Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésénél. A taxisok minden irányban csak egy-egy sávot hagytak szabadon a forgalomnak. MTI Fotó: Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
Sokan félnek a nem állandó munkahelyi bánásmódtól. Mások már költözni is hajlandók, ha a pozíció megéri.
Vágólapra másolva!

A Work Force munkaerő-kölcsönző és közvetítő 1200 hazai munkavállalót bevonó felmérésében a megkérdezettek 92 százaléka hallott már munkaerő kölcsönzésről,

56 százaléka már dolgozott is ebben a formában.

Míg korábban ezzel a foglalkoztatási formával kapcsolatban gyakori kétségek fogalmazódtak meg, addig ma már azoknak, akik valaha dolgoztak kölcsönzött munkaerőként, mindössze 8 százaléka válaszolta, hogy csalódott benne.

Tíz olyan ember közül, aki még nem próbálta, négy

attól tart, hogy kevesebbet keres majd és kedvezőtlenül bánnak vele.

De ennél mintegy 30-40 százalékkal kevesebben gondolják így azok, akik már dolgoztak kölcsönzöttként.

A munkavállalók túlnyomórészt

azt kapják a munkaerő-kölcsönző cégektől, amire számítanak,

sőt többen érzik úgy, hogy felülmúlták a várakozásaikat a kölcsönző cég szolgáltatásai. Fordítva kevesebben vélekednek így.

A lakhely már nem feltétlenül meghatározó szempont a munkában Forrás: MTI/Lakatos Péter

A kölcsönzésben az tetszett a legjobban az érintett válaszadóknak, hogy

dolgozhattak rugalmasan, választhattak több lehetőség közül,

valamint hogy addig is kaptak fizetést, amíg nem találtak állandó munkát. Aki még nem próbálta, a többféle munkalehetőséget, a bejelentést tartja vonzónak, valamint a lehetőséget, hogy egyáltalán dolgozik, amíg komolyabb lehetőséget nem talál.

Csákvári Róbert, a Work Force Kft ügyvezető igazgatója szerint a kutatásból kifejezetten mobilitást mutat. Úgy tűnik,

– tette hozzá. A frissen született Munkaerő Rugalmassági Index szerint

a munkát keresők 82 százaléka kipróbálná

ezt a fajta foglalkoztatási formát.

Egy új trend kezdete?

A korábban kölcsönzésben már részt vett munkaerő több mint

60 százaléka lenne hajlandó költözni is egy megfelelő munkahelyért.

Több mint harmaduk hajlandó lenne elhagynia lakhelyét országon belül, ha a munkáltató fizeti a szállását és a rendszeres hazautazását, közel harmaduk pedig még enélkül is. Mindössze 28 százaléka jelentette ki határozottan, hogy nem költözne el más munkáért. Akik még nem dolgoztak mint kölcsönzött munkaerő, azoknak csak több mint a harmada lenne hajlandó elhagyni a lakhelyét, ha a munkáltató fizeti a szállását és a rendszeres hazautazását. Egy bizonyos pozíció reményében a válaszadók 71 százaléka lenne hajlandó költözni.

Nagy a bizonytalanság

A korábban vagy jelenleg kölcsönzött munkavállalók közel harmada nem igazán vagy abszolút nem biztos a munkahelyében, 26 százalék nem túl biztos vagy abszolút nem abban, hogy lesz munkahelye a jövőben,

mintegy a fele költözne külföldre, ha nem talál itthon munkát.

A megkérdezettek több mint 80 százaléka egy, kettő vagy kettőnél több szakmához ért,

8 százalékuk azonban nem szívesen képezné magát tovább.

Azok közül viszont, akik még nem dolgoztak kölcsönzött állományban, már 36 százalék nem biztos benne, hogy lesz munkahelye, de 13 százaléka nem tanulna szívesen új szakmát. Vagyis általában véve is, azok, akik már dolgoztak kölcsönzöttként, sokkal magabiztosabbak abban, hogy lesz munkájuk majd a jövőben, és ezért többet hajlandóak tenni is.

A már kölcsönzöttek 34 százaléka több mint 5 hónapig, 26 százaléka 1-5 hónap között dolgozott kölcsönzött munkaerőként, míg 9 százaléka többé-kevésbé folyamatosan így dolgozik. A már kipróbáltak több mint fele tervezi, hogy újra így dolgozzon.