Neten rendelne? Ők a legjobbak!

online shopping bevásárlás vásárlás
e-kereskedelem vásárló internetes
Vágólapra másolva!
Kihirdették a magyar piac 10 legnagyobb e-kereskedelemi cégének rangsorát. A toplista első helyén az Extreme Digital végzett, dobogós lett az eMAG és a Mall is. A rangsort a Tchibo zárja.
Vágólapra másolva!

A top 10 súlya a teljes online kiskereskedelmen belül jelentősen nőtt 2015-ben. A 10 legnagyobb e-kereskedő összesített, online értékesítésből származó árbevétele elérte a 92 milliárd forintot, ami a teljes hazai online kiskereskedelmi forgalom 34 százalékát jelenti, ehhez együttesen közel 4,7 millió vásárlás társult, ami a teljes vásárlásszám 21 százaléka.

A tíz legsikeresebb e-kereskedőnek 92 milliárdos árbevétele volt egy év alatt Forrás: Dreamstime

Az összeállítás során azokat a cégeket vették figyelembe, amelyek magyar tulajdonban vannak, vagy hazánkban hivatalos képviselettel, leányvállalattal rendelkeznek - közölte az GKI Digital.

Élen az Extreme Digital

A lista első helyére 2015 után ismét az Extreme Digital került, ezzel továbbra is ő Magyarország legnagyobb forgalmú e-kereskedője.

A dobogó 2. és 3. helyén a két másik webpláza, az eMAG és a Mall osztozik. Őket követi a Media Markt, amely idén is megőrizte 4. pozícióját. Egy év alatt három helyet javítva, idén 5. a Tesco. Hatodik helyen a Libri-Bookline csoport végzett. Hetedikként a tartalomszolgáltatást és az értékesítést ügyesen ötvöző iPon áll, míg a 8. pozícióban – új belépőként – a nagy múltú Aqua szerepel, aki az egyik legrégebbi magyar tulajdonú online áruházként került fel a listára.

A 2016-os top 10 Forrás: GKI Digital

A rangsor 9. és 10. helyét két, a maga nemében egyedi cég foglalja el. A 9. helyen lévő Bónusz Brigád egyedüliként értékesít a termékek mellett szolgáltatást is, és építi üzleti modelljét a kedvezményekre. A rangsort pedig a Tchibo zárja.

Extreme Digital

"Hibrid modellünk mellett leginkább a folyamatos fejlődés, az újdonságok gyors adaptálása és a vásárlóinkkal való folyamatos kommunikáció az előnyünk oka. De a növekvő versenyben nagy hangsúlyt fektetünk beszállítói kapcsolatainkra is, hiszen ez biztosítja széles termékkínálatunk alapját és vásárlóink gyors kiszolgálását. Folyamatosan bővítjük raktárkészleteinket is, hogy vásárlóinkat minél gyorsabban, akár 4 órán belül is ki tudjuk szolgálni" – mondta Várkonyi Balázs, az Extreme Digital ügyvezető igazgatója.

eMAG

"Az eMAG.hu több mint 4000 márka 300 ezer termékét kínálja, illetve 400 feletti partnerhálózattal rendelkezik, akik saját termékeiket értékesítik az eMAG Marketplace hálózatán. Webáruházunk jól ismert vevőközpontú szemléletéről, amelyet olyan szolgáltatásokkal értünk el, mint az ingyenes szállítás vagy a 30 napos termékvisszaküldési jog, illetve olyan, az eMAG nevéhez fűződő nagyszabású vásárlási események, mint a Black Friday vagy az Árak Forradalma" – mondta Hunyady László, az eMag marketing menedzsere.

MALL

„A 10 éves Mall.hu 2015-ben profitábilis működésének megerősítésére fókuszált, amely során számos fejlesztést hajtott végre a felhasználói élmény növelése érdekében. 2015-ben az operációs folyamatok tökéletesítése mellett a termékskála szélesítése került fő fókuszba, a vásárlók potenciálisan minél szélesebb körének hatékonyabb megszólítása és kiszolgálása érdekében" – mondta Rédey Iván, a Mall ügyvezető igazgatója.

Media Markt

„Az ország egyik legnépszerűbb műszaki áruházláncaként, a Media Markt alig három éve kezdte el felépíteni ténylegesen az online jelenlétét. Mára ki merjük jelenteni, hogy az online értékesítés pozitívan hatott az offline forgalmunkra is" – mondta Szigeti Ferenc, a Media Markt ügyvezető igazgatója.

Tesco

"Az online bevásárlás mára az áruházlánc egyik legdinamikusabban fejlődő területe lett. A szolgáltatás feltételeit folyamatosan vizsgáljuk, fejlesztjük és bővítjük, hogy továbbra is a legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki vásárlóinkat. Az idei fejlesztésekkel több vásárlót érünk el, szélesebb körben biztosítjuk a lehetőséget a vásárlásra, amivel reméljük még több elégedett vásárlót üdvözölhetünk felhasználóink körében" – mondta Sebestyén Péter, a Tesco e-kereskedelmi vezetője.

Az aktuális lista szereplői több mint 70 százalékos bővülést értek el egy év alatt pusztán az online értékesítés tekintetében, miközben a teljes online kiskereskedelem növekedése csak 16 százalékos volt Forrás: Dreamstime

Libri-Bookline

„2015 kiemelkedően sikeres év volt a Libri-Bookline életében. Megújult a Bookline, arculatot váltott a Libri, a Libri könyvesbolthálózata pedig 46 boltra bővült. A cégcsoport szerint a világban és a cég életében bekövetkező változásokban egy dolog állandó: a kultúra iránti igény. A cégcsoport 2015-ben megfogalmazott víziója és missziója szerint a vállalat életének középpontjában a kultúraközvetítés előtérbe helyezése és az olvasás népszerűsítése áll, a cégcsoport fókuszáltan a könyvek, az olvasás és a kultúra népszerűsítését tűzte ki célul" – mondta Kovács Péter, a Libri-Bookline vezérigazgatója.

iPon

"Az iPon számára a kezdetektől kiemelten fontos a látogatók, vásárlók számára biztosított szakmai tartalom. Online áruházunk mellett a hazai techoldalak egyik kiemelt szereplőjeként mindig is elkötelezettek voltunk és leszünk fogyasztóink magas szintű kiszolgálásában, mivel úgy véljük, a megfelelő termék megtalálásához ez ma már elengedhetetlen segítség a látogatóinknak" – közölte az iPon.

Aqua

„Az Aqua az egyik legrégebbi magyar online áruházként, 1999 óta meghatározó szereplője a számítástechnikai piacnak. A cég óriási fejlődésen ment keresztül 2015-ben, köszönhetően a termékkínálat szélesítésének és a megnövelt marketin-aktivitásnak. Büszkék vagyunk rá, hogy 2016-ban már egyike vagyunk a legnagyobb forgalmú, 100 százalékban magyar tulajdonú webáruházaknak" – mondta Polgár Norbert, az Aqua ügyvezetője, tulajdonosa.

Bónusz Brigád

"Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar tulajdonú cégek közül kimagasló eredményt értünk el, és hogy egyedülálló üzleti modellünkkel hosszú ideje tartjuk a pozíciónkat kiemelt külföldi befektető nélkül is. A top 10 cég közül egyedül mi értékesítünk utazást és szolgáltatást, ami azért is érdekes, mert – annak ellenére, hogy a főleg elektronikai termékeket forgalmazó cégek nagyobb kosárértékekkel dolgoznak – fel tudtuk venni a versenyt árbevételben is" – mondta Donáth Fruzsina, a Bónusz Brigád operatív igazgatója.

Tchibo

"A Tchibo online üzleti modelljének nagyon fontos rész az egyediség. A Tchibo-termékek egy az egyben nem összehasonlíthatók más márkák és kereskedők termékeivel, meghatározott időszakban, korlátozott ideig és mennyiségben árusítjuk őket. Négy év alatt egy hihetetlenül erős high-value vásárlói bázist építettünk fel, akik a maguk körében véleményvezérek, kevésbé árérzékenyek és szeretik a Tchibo márkát, ami azért fontos, mert szerethető, barátságos európai márkának tartjuk magunkat mind a kávé, mind pedig a non-food területen" – mondta Németh Norbert, a Tchibo e-kereskedelmi vezetője.