A kötvényguru rossz hírekkel szolgált a befektetőknek

Bill Gross
Bill Gross, a kötvényguru
Vágólapra másolva!
A széles körben követett kötvényguru, Bill Gross szerint az elmúlt 40 év kötvény- és részvényhozamai különlegesnek számítottak, és megismételhetetlenek. Éppen ezért érdemes felkészülni egy teljesen megváltozott piaci környezetre.
Vágólapra másolva!

A befektetőknek nem érdemes reménykedniük a 7 százalékos kötvényhozamokban, ahogyan a magas egyszámjegyű vagy kétszámjegyű részvényhozamokban – hangsúlyozta Bill Gross legfrissebb befektetési előrejelzésében. A piacok ma jelentősen különböznek a korábban tapasztaltaktól, a hozamok pedig nagyon alacsonyak – tette hozzá a Janus Capital Unconstrained Bond Fund menedzsere a CNBC-nek nyilatkozva.

Jegybanki felelősség

Gross szerint

a laza jegybanki politikák tartják alacsonyan a kötvényhozamokat.

A központi bankok ugyanis Európában és Japánban negatív kamatokat vezettek be, de az Egyesült Államokban is 0,25-0,50 százalékos a jegybank szerepét betöltő Fed által meghatározott kamatszint.

Eközben a német és a japán 10 éves állampapírok manapság negatív hozamokkal forognak, míg a 30 éves papírok kevesebb mint 1 százalékos hozamot mutatnak. Ezzel párhuzamosan az amerikai 10 éves papír 1,8 százalékkal fut.

Bill Gross, a kötvényguru Forrás: Reuters/Jim Young

A guru jelezte, ezek a trendek nem csupán a befektetőkre, de

a szélesebb gazdasági környezetre is negatív hatással vannak.

Állítása szerint azonban a Fed döntéshozói, akik azt jelezték, hogy idén legalább egyszer kamatot emelhetnek, érzik a politikai normalizálódás szükségességét.

A szükséges normalitás

Végül a Fednek szigorítania kell, és a döntéshozóinak fel kell ismerniük, hogy a normalizálódási folyamat elkerülhetetlen, hogy megmentsék az üzleti modelleket és a kapitalizmust. A kapitalizmus ugyanis nem működik 0 százalékon és negatív kamatszintek mellett – hangsúlyozta Gross.

Hozzátette, a befektetőknek „gyakorlatilag az ellenkező irányba kellene menniük”, vagyis

likvid készpénzt érdemes tartaniuk.

A guru ezzel együtt nem ajánlja sem a vállalati, sem a magas hozamú kötvényeket, de a kockázatosabb részvények vásárlását sem javasolja.