Átmeneti rettegés a brit ingatlanpiacon

Nem csak a Big Bent érdemes megnézni - Kevésbé ismert, szuper helyek Londonban
utazás
Big Ben
Vágólapra másolva!
Először csökkenhetnek a lakásárak a legendás brit ingatlanpiacon 2012 óta. Mi több, a híresen drága Londonban a kutatások szerint már májusban is zsugorodás volt tapasztalható.
Vágólapra másolva!

A brit EU-tagságról szóló népszavazással kapcsolatos aggodalmak, illetve a bérbeadás céljából vásárolt, valamint a második otthonokra kivetett új adók összessége azt eredményezheti, hogy 2012 óta először csökkennek a lakásárak Nagy-Britanniában – írja a Bloomberg.

Ráadásul

London központjában már érezhető is a zsugorodás

– derül ki a Royal Institution of Chartered Surveyors (RICS) májusi kutatásából. Noha az Egyesült Királyság többi részében még szerény emelkedés tapasztalható, a RICS-nek választ adók között 10 százalékkal többen voltak azok, akik csökkenést várnak a következő három hónapban, mint azok, akik áremelkedésre számítanak. A jelentés szerint a brit főváros és Anglia keleti része kaphatja a legnagyobb pofont.

Londonban már beütött az árcsökkenés Forrás: Thinkstock

Mindazonáltal a szervezet nem érzi, hogy fundamentális változás állna be a piacon – nyilatkozta Simon Rubinsohn, a RICS vezető közgazdásza. Amit most láthatunk, az sokkal inkább egy átmeneti esés az EU-tagságról szóló népszavazásból fakadó bizonytalanságok miatt. Ráadásul korábban nagy rohamnak volt kitéve a brit ingatlanpiac, mivel sok befektető igyekezett még az adóváltoztatások bevásárolni – tette hozzá.

Ezzel együtt

a lakáspiaci kereslet 2008 óta nem látott ütemben csökkent,

és immáron a második hónapja mutat zsugorodást. Hosszabb távon pedig a jelentés szerint a bérleti díjak lenyomják majd a lakásárak növekedését – 4,7 százalékkal emelkedve a következő öt évben.

Mindeközben a lakáshitelek piacára is jelentős nyomást helyez a Brexittel kapcsolatos feszültség. A hitelezési aktivitás ugyanis 12 hónapos mélypontra zuhant májusban, a lakásvásárlási jóváhagyások pedig több mint 10 százalékkal csökkentek az elmúlt három hónapban, miután csúcsra értek az év elején.