Nőtt a fegyvergyárak részvényeinek értéke a lövöldözés után

Orlando, mészárlás
Orlando, 2016. június 12. A Univision Florida Central tévécsatorna által közreadott kép rendőrökről és tűzoltókról a Pulse Orlando melegbár közelében a floridai Orlandóban, ahol egy fegyveres lövöldözni kezdett, majd túszokat ejtett 2016. június 12-én hajnalban. A rendőrség megrohamozta a magát elbarikádozó túszejtőt. A vérengzés legkevesebb ötven halálos áldozatot és ötvenhárom sebesültet követelt. A merénylőt, Omar Szaddiki Mateen 29 éves floridai lakost agyonlőtték. (MTI/EPA/Univision Florida Central)
Vágólapra másolva!
Sturm Ruger's fegyvergyár részvényeinek értéke kilenc százalékkal, míg a Smith&Wesson vállalat részvényei hét százalékkal növekedtek az orlandói lövöldözés után. Az amerikai ugyanis a támadások hatására még több fegyvert vásárolnak. A fegyvertartási szabályok szigorítását Obamának nem sikerült elérni.
Vágólapra másolva!

A korábbi amerikai tömegmészárlásokhoz hasonlóan a 49 halálos áldozatot követelő orlandói lövöldözést követően is megnőtt a két legnagyobb, tőzsdén jegyzett amerikai fegyvergyártó részvényeinek értéke - jelentette hétfőn a Reuters brit hírügynökség.

Omar Szaddiki Mateen ötven embert ölt meg egy orlandói melegbárban Forrás: MTI/EPA/Univision Florida Centra/Univision Florida Central

A magyarázat erre a Reuters szerint az amerikai állampolgároknak a merényletekre adott racionális reakciójában keresendő, miszerint azok

a biztonságuk miatti aggodalomból és a szigorúbb fegyvertartási szabályozástól tartva

egy-egy hasonló történést követően elkezdenek még több fegyvert felhalmozni.

A Sturm Ruger's fegyvergyártó cég részvényeinek értéke közel kilenc százalékkal, míg az orlandói merénylő által használt kézifegyver típusát is előállító Smith&Wesson vállalat részvényeinek értéke közel hét százalékkal emelkedett hétfőn.

Több millió háttérellenőrzés

A 29 éves Omar Mateen vasárnapra virradó éjszaka az orlandói Pulse melegbárban lövöldözni kezdett, és mielőtt a biztonsági erők tagjai agyonlőtték 49 emberrel végzett és 53 további embert megsebesített.

Ez volt az Egyesült Államok történetének legvéresebb lövöldözése.

A fegyvereladásokra és a fegyvertartási szabályozásra a korábban az Egyesült Államokban elkövetett merényletek mindegyike óriási hatással volt.

Két hónappal azt követően, hogy 2012-ben a Connecticut állambeli Newtownban, a Sandy Hook általános iskolában egy ámokfutó 20 gyerekkel és 6 felnőttel végzett, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) adatai szerint a fegyverkereskedések az azonnali bűnügyi átvilágítást biztosító országos rendszerben (NICBCS) 63 százalékkal több, összesen

5,3 millió háttérellenőrzést

kezdeményeztek. Ezt a vizsgálatot az új fegyverek eladását megelőzően kötelező elvégeztetniük a kereskedéseknek.

Obama aggódik

Ezen felül a merényletet követően a fegyverek eladását illetően több államban korlátozásokat vezettek be, azonban a fegyvereladásokra vonatkozóan szövetségi szintű átvilágítást szorgalmazó szenátusi javaslat néhány szavazat híján elbukott. Ezt követően a fegyvereladások csökkenni kezdtek.

Az FBI adatai szerint a San Bernardinó-i lövöldözést követően, melynek során egy radikális iszlamista nézeteket valló házaspár 14 emberrel végzett tavaly decemberben egy kaliforniai kisvárosban, még abban a hónapban rekordszámú, 3,3 millió háttérellenőrzést kezdeményeztek új fegyverek eladásához az NICBCS rendszerében, és

azóta havonta átlagosan több mint 2 millió hasonló eljárást folytatnak le.

Az orlandói lövöldözőről azóta kiderült, hogy a világ legnagyobb biztonsági cégének alkalmazottjaként hivatalból hordott magánál fegyvert és múlt héten két fegyvert is vásárolt magának legálisan.

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője hétfőn elmondta, Barack Obama amerikai elnök aggódik, mert a kongresszusban eddig nem sikerült elérni a fegyverek vásárlására és tartására vonatkozó szabályok szigorítását.