Vágólapra másolva!
A szemétszállítás átszervezési nehézségeire hivatkozva már 56 szolgáltató kért előzetes támogatást a hulladékpénzek kezelésével megbízott állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től - írja a Népszabadság csütörtöki számában.
Vágólapra másolva!

Az igényelt összegek elbírálásával párhuzamosan a kifizetések elindultak. A pénzügyi igények kielégítése végett az NHKV Zrt.-nek 25 milliárd forint tartalék áll rendelkezésére - mondta Csizmadia Tamás, az NHKV szóvivője a lapnak.

Mint emlékeztetett,

az állam legkésőbb július 1-jei hatállyal megvonta a helyi - jellemzően önkormányzati - szemétszállítók számlázási jogát.

A tarifát akkortól mindenkinek az újonnan alapított, állami NHKV-nak kell befizetni.

A továbbra is helyükön maradó nonprofit szolgáltatók ezek után az NHKV-tól kapják meg a továbbműködésükhöz szükséges, különböző megfontolások szerint kiszámított anyagi forrásaikat. A lap arról ír, hogy

a hulladékcégek anyagi ellehetetlenüléstől tartanak.

Csizmadia Tamás szerint ugyanakkor a közszolgáltatók anyagi problémái semmiképp nem vezethetők vissza az átállásra, hisz a cégeknek - kevés kivételtől eltekintve - most még amúgy is az áprilisban beszedett díjakból kellene működniük. A szóvivő hangsúlyozta: a hulladékszállítás semmilyen körülmények között nem állhat le.