Az EP fő külügyese hazugságokat lát a brexitkampányban

Brexit
http://www.dreamstime.com/royalty-free-stock-photography-brexit-puzzle-pieces-white-background-d-render-image67142257
Vágólapra másolva!
A brexitpártiak több érve hazugságra épít, a kampány tele van gyűlölettel, túlzásba vitt nacionalizmussal és hecceléssel, mondta az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke. Az elnök szerint az EU nem avatkozhat brit belvitákba, de a hamis állításokat helyre kell tenni.
Vágólapra másolva!

A brexit, vagyis az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való kilépése mellett kampányolók több érve hazugságra épít, és tele van gyűlölettel - foglal állást a kérdésben Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke a német Westfalenblatt június 18-án, szombaton megjelenő interjújában.

Felheccelték az embereket

Brok szerint emellett túlzásba vitték a nacionalizmust, és felheccelték az embereket. Nem igaz például az az állítás, hogy az EU tagjaként az Egyesült Királyság nem képes szabadon ellenőrizni saját határait, mert az ország nem tagja a schengeni övezetnek, így természetesen ellenőrizheti saját határait - vélekedett Elmar Brok.

A német, konzervatív politikus szerint

az EU-nak nem szabad beavatkoznia a brit belvitákba, a hamis állításokat azonban "helyre kell tenni".

Az EU vezetői a szavazásra készülnek

Közben az Európai Parlament (EP) vezetősége azt fontolgatja, hogy jövő vasárnapra rendkívüli plenáris ülést hívnak össze a népszavazás eredményét megvitatandó.

Rendkívüli tanácskozást tart jövő pénteken, a csütörtöki népszavazás eredményének ismeretében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, Donald Tusk, az Európai Tanács és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke. A megbeszélésre hivatalos a holland miniszterelnök is, mert az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács soros elnökségét jelenleg Hollandia látja el.