Demján lopásról beszélt Spéderrel kapcsolatban

2016.06.19. 19:13

A Franciaországban zajló Európa-bajnokság ugyan sok mindent elhomályosít mostanában, pedig a héten sok minden történt: például már most elfogadták a jövő évi költségvetést, Demján Sándor bejelentette, hogyan képzeli el a szövetkezeti szektor átalakítását, erről pedig Orbán Viktorral is egyeztetett. Később pedig Demján bűnszövetkezetről beszélt a takarékszövetkezetekkel kapcsolatban. Bajban van a brazil olimpia, az Uber és az építőipar, de például az autógyárak és a Lidl-dolgozók örülhetnek. Ez volt a héten a gazdaságban.

Elfogadták a 2017-es költségvetést

A parlament elfogadta Magyarország jövő évi költségvetését, és megszavazta az idei költségvetés módosítását is. A 2017-es büdzsé 3,1 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol. Az Országgyűlés az államháztartás központi alrendszerének 2017. évi

  • bevételi főösszegét 17 431 milliárd 347,9 millió forintban,
  • kiadási főösszegét 18 597 milliárd 705 millió forintban, 
  • hiányát 1 166 milliárd 357,1 millió forintban

állapította meg.

Ismét az történhet a nyugdíjakkal, mint 2011-ben

A magyar gazdaság növekedése az idén és jövőre kedvező lesz, míg utána visszaesés várható, írja a Költségvetési Felelősségi Intézet tanulmánya. Az intézet szerint a nyugdíjakat 2017-ben valószínűleg újra kell indexálni, mert magasabb lehet az infláció, mint a Varga Mihály által említett 0,9 százalék.

Többet fizethet, aki nem jár szűrésre

Csökkentené a rendszeresen szűrésre járók tb-jét Lázár János. A miniszter szerint évente 10-15 ezer halálos megbetegedést meg lehetne előzni  szűrővizsgálattal. A szakértők szerint kérdéses, jól járnának-e a rászorulók a reformmal, mivel vidéken sokan nem férnek hozzá a szűrésekhez.

Demján: Az olimpia feltenné az országot a térképre

Magyarországnak ott van a helye a házigazdák között, jelentette ki Tarlós István főpolgármester hétfőn a 2024-es budapesti olimpiáról szóló szakmai konferencián. Demján Sándor pedig arról beszélt, hogy az országnak mindenképpen fel kell zárkóznia, amiben egy olimpia komoly segítség lehetne, felzárkózás nélkül ugyanis félő, hogy 50 év múlva nem lesz Magyarország. A 2024-es budapesti olimpiarendezéssel Budapest és Magyarország felzárkózhatna a világ legversenyképesebb régiói mellé, véli Fürjes Balázs, a magyar pályázat vezetője.

Demjánnak határozott elképzelése van az olimpiárólFotó: Szabó Gábor - Origo

A budapesti olimpiára új Duna-híd épülne, korszerűsödne a közlekedés, több lenne a zöldterület, és jelentősen javulna a fővárosban élők életminősége is.
Ha nem lenne értelme olimpiát rendezni, akkor már a harmadik után abbahagyták volna”  – mondta Fürjes Balázs.

Brazília túlvállalta magát az olimpiával?

Úgy tűnik, túlvállalta magát Brazília az olimpiarendezéssel: Rióban tanárok, orvosok bérei maradnak el, mert az államnak túl sok pénze ment el a sportberuházásokra.  Ezek kapcsán ráadásul korrupciós vádak is felmerültek, a gyanú szerint több cég megvesztegetés útján nyerte el az állami tendereket – ez részben megmagyarázza azt is, miért nem készült el időben több beruházás.

Nem riasztja el a Zika-vírus az olimpiáról a magyarokat

Nem mondják vissza a jegyüket azok, akik Rióba készülnek az olimpia idejére, a Brazíliából érkező rossz hírek ellenére valószínűleg nem lesz kisebb a magyar szurkolótábor, mint a korábbi olimpiákon.
A Zika-járvány ellenére még senki nem mondta le jegyfoglalását a riói olimpiára, mondta az Origónak Tarnóczi Barna, az olimpiai jegyeket kizárólagosan értesítő Tensi Holiday utazási iroda szóvivője.

Júliustól blokkolhatják az Ubert

Nem a népszerű közösségi személyszállító szolgáltatás ellen, hanem „a szabályosan működő, adót fizető magyar vállalkozók védelmében” született, és lép július közepétől hatályba Fónagy János államtitkár szerint a törvénymódosítás. Az Uber szerint azonban a törvényi szolgáltatásblokkolás „nem jó irány”.

Fogy a levegő az Uber körülForrás: MTI/Máthé Zoltán

Leállítják a Gyere haza, fiatal! programot

Lefújja a kormány a külföldre települt magyarok hazacsábítására indított állami Gyere haza, fiatal! programot, közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2017-es költségvetés elfogadása után. A programban eddig 105 fiatalt tért haza Magyarországra. A Gyere Haza Alapítvány viszont nem szűnt meg.

A fegyvergyárak profitáltak a lövöldözésből

A Sturm Ruger's fegyvergyár részvényeinek értéke kilenc százalékkal, míg a Smith&Wesson vállalat részvényei hét százalékkal növekedtek az orlandói lövöldözés után. Az amerikaiak ugyanis a támadások hatására még több fegyvert vásárolnak,  ahogy tették azt a korábbi tömegmészárlásokhoz hasonlóan.

A magyar válogatottra még kíváncsiak a szurkolók

Azerbajdzsán, Ciprus, Kazahsztán – néhány egzotikus, futballnemzetnek egyáltalán nem nevezhető ország, ahol átlagosan ugyanannyian járnak meccsre, mint Magyarországon. Az NB I adatai lesújtóak, de talán egy sikeres Eb-szereplés ezen is javíthatna.
Ennyi ember egy jobbfajta családi ünnepségen is összejön, ez rettenetesen kevés”  – mondta az Origónak Dénes Ferenc sportközgazdász azzal kapcsolatban, hogy átlagosan kevesebb mint 3 ezren jártak NB I-es meccsekre a nemrég véget ért 2015–16-os bajnoki idényben.

Szurkolók ünnepelnek a körútonForrás: MTI/Balogh Zoltán

A magyar válogatott ugyanakkor a sikeres Eb-rajtnak köszönhetően továbbra is rendkívül népszerű.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Sokan megúszhatják a kazáncserét

Egy hónap sincs hátra az EU-s kazáncsere-rendelet életbe lépéséig, de egyes kazántípusokat már most szinte lehetetlen beszerezni. Több százezer család viszont megúszhatja a kazáncserét. A kormány módosította a szabályokat, és a többlakásos társasházban élőknek július 1-je után sem kell kötelezően kondenzációs kazánra cserélniük meghibásodott kéményes készülékeiket.

A Lidl meglépte, amit sokan nem mernek

A kereskedelmi szektor legnagyobb mértékű béremelését hajtja végre a Lidl Magyarország. A multi 20 százalékos béremelést ad minden dolgozójának  két lépcsőben. Először márciusban emelkedtek a bérek 5 százalékkal, júliustól pedig további 15 százalékos béremelést kap minden Lidl-dolgozó.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Az autógyártás húzta, a húsipar lenyomta az ipari adatot

Áprilisban az ipari termelés volumene 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Elemzők évi 4 százalékos ipari bővülésre számítanak. Az év első négy hónapjában a termelés 1,5 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.

30 ezres mínuszban az újlakás-piac

Az építőipar teljesítménye áprilisban 29,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, márciusban 33,9 százalékos visszaesés volt. Az épületek építése 2,7, az egyéb építményeké 52,1 százalékkal csökkent, derült ki a KSH adataiból. Elemzők szerint a lakáspiac adhat majd reményt az építőiparnak.

A szegények még szegényebbek lettek

Óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) az uniós átlag 271, illetve 46 százalékát tette ki tavaly, derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) jelentéséből.

Romániában a legolcsóbb a kenyér

Tavaly több mint kétszeres különbséget mértek az átlagos élelmiszerárakban az Európai Unióban, a legolcsóbbak Lengyelországban voltak az élelmiszerek és üdítők, míg a legtöbbet Dániában kellett fizetni ezekért a termékekért, közölte az Eurostat. A kontinensen Romániában a legolcsóbb a kenyér. Az élelmiszert és üdítőket tartalmazó fogyasztói kosár ára Dániában az uniós átlag 145 százaléka volt 2015-ben, míg Lengyelországban 63 százaléka.

Tényként kezelik Simicska Index-vásárlását

A Népszava és a 168 Óra szerint kész tény, hogy Simicska Lajos kezébe kerülhet a Spéder Zoltán tulajdonában álló Index.  Mindkét lap azt írja: a nagyvállalkozónak opciós szerződése van a hírportálra. A konstrukció nagyban hasonlíthat ahhoz, amikor Fonyó Károly próbálta megszerezni a TV2-t. Akkor nem sikerült nyélbe ütni az üzletet.

Simicska Lajos az Indexre hajt?Fotó: Bielik István - Origo

Az általunk megkérdezett jogász szerint Simicska a vásárlási opciója érvényesítése nélkül is befolyást gyakorolhat a portálra.

Demján: Ami történt, az lopás

Ez egy megszervezett bűnszövetkezet volt”  – jelentette ki Demján Sándor csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen nem kímélte Spéder Zoltánt és az ő FHB Bankját sem. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke beszámolt arról is, miben egyeztek meg Orbán Viktor miniszterelnökkel a szövetkezeti szektor átalakításáról. A Takarékbank visszautasította Demján vádjait.  Mint írták, Demján állításaival szemben nem az elmúlt időszakban történt lopás a szektorban, hanem az integráció megújítása előtti időszakban.

Demján nem kímélte SpéderéketFotó: Szabó Gábor - Origo

Az EU döntött az Oroszország elleni szankciókról

Egy évvel meghosszabbította az Oroszország ellen a Krím félsziget elcsatolása miatt hozott szankcióit az Európai Unió, jelentette be közleményben az uniós tanács. A kereskedelmi és befektetési tevékenységeket korlátozó intézkedések a most hozott döntés értelmében 2017. június 23-ig maradnak érvényben.

Ez is a magyar gazdaságban történt:

Már kevesebb mint egy hét van a brit népszavazásig, amelyen a szigetország eldönti, hogy marad-e az EU-ban, vagy kilépnek.

Június 23-án szavaznak a britek

Szijjártó nem örülne a brexitnek

Az Európai Uniónak és Magyarországnak is alapvető érdeke, hogy Nagy-Britannia az unióban maradjon– mondta a héten a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette: mind politikai, mind gazdasági szempontból jelentős európai veszteséget okozna, ha a britek kilépnének.

Június 23-án szavaznak a brit EU-tagságrólForrás: AFP//Justin Tallis

Merkel szerint a britek nem maradhatnak fél lábbal az unióban

Ha a brit szavazók a kilépés mellett döntenek, akkor az Egyesült Királyság nem maradhat a közös piacon,  az unió kívülállóként fog tekinteni a szigetországra, mondta Angela Merkel. Korábban Wolfgang Schäuble is kizárta, hogy a kilépés után az Egyesült Királyság unión kívüli országként a közös piac tagja maradjon, mint Norvégia vagy Svájc.

Az Eurócsoportnak nincs forgatókönyve

Jeroen Dijsselbloem, az Eurócsoport elnöke azt mondta, egyelőre nem tárgyalnak arról, mi lesz, ha az Egyesült Királyság elhagyja az uniót. Abban bíznak, a britek a maradás mellett szavaznak, a lehetséges forgatókönyveket majd akkor tekintik át, ha arra szükség lesz.

Korábbi összefoglalóink: