A magyar föld rohamosan drágul

2016.06.21. 11:09

Folyamatosan szűkül a termőföld-piac az új földforgalmi törvény 2014. májusi hatályba lépése óta. A felére csökkenő forgalom azonban 2015-ben az árak 14 százalékos növekedésével járt együtt. Az ősszel meghirdetett Földet a gazdáknak program ugyanakkor 2016-ban már a forgalom megtöbbszöröződését hozhatja, s a licitek hatására az árak további látványos emelkedésére lehet számítani

A 2014. májusában hatályba lépett földforgalmi törvény nagy mértékben limitálta a termőföldet vásárolni jogosultak körét. Ennek hatására a forgalom tavalyelőtt egyharmadával, 2015-ben pedig további felével csökkent. A szűkülő lehetőségek ellenére ugyanakkor az árak 14 százalékkal emelkedtek az elmúlt évben, elérve a 888 ezer Ft/ha országos átlagot, áll az OTP Jelzálogbank legfrissebb Termőföld Értéktérkép elemzésében.

Békés a legdrágább megye

A megyék képzeletbeli hektárár-toplistáján 2014 és 2015 között látványos elmozdulásokat látunk: egyrészt Komárom-Esztergom, Csongrád, Baranya és Somogy 3-4 hellyel előbbre került, míg Pest hat, Vas – ahol egyedüliként csökkent az átlagár – és Hajdú-Bihar pedig három helyet csúszott vissza. Békés megye 2013-ban még a harmadik, 2014 óta viszont már a legdrágább megye. Békés mellett 2015-ben még Fejér, Győr-Moson-Sopron és Tolna lépte át az egymillió forintos hektárár limitet. Továbbra is az észak-magyarországi megyékben a legolcsóbb a termőföld, Nógrád mindössze 478 ezer Ft/hektárral – tájékoztatott a legfrissebb adatokról Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci elemzője.

Az áremelkedés üteme egyébként évtizedes távlatban töretlen. Az értékesítéseket 2011 óta vizsgálva, Békés mellett még Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megye emelhető ki, ahol öt év alatt kiugró, 75 százalékot meghaladó ütemű volt az áremelkedés. Az elmúlt egy évre szűkítve, a legjobban, 24, illetve 25 százalékkal Baranya és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nőtt az átlagos termőföld hektárár.

Békés a legdrágább megyeForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hatalmas különbség járások közt

Míg megyei szinten a megelőző évihez képest nagyobb, 2,5-szeres volt tavaly az árkülönbség a legolcsóbb (Nógrád, 478 ezer Ft/ha) és legdrágább (Békés, 1.183 ezer Ft/ha) területi egység között, járások esetében – a lokális folyamatok hangsúlyosabbá válásával – ez már közel hétszeresre nőtt (Ózdi: 276 ezer Ft/ha és Balatonfüredi: 1,903 millió Ft/ha). A tíz legolcsóbb járás közül öt Borsod-Abaúj-Zemplén, három Nógrád, kettő pedig Heves megyei, tehát mind az Észak-magyarországi régióban található. Ugyanakkor a tíz legdrágább között három járás Békés megyei. Látványos árfelhajtó tényezőt egyrészt a jó talajminőségű területek (Alföld, Mezőföld, Kisalföld), másrészt az autópályák és nagyvárosok közelsége jelentenek.

A szántó drágult legjobban

Művelési áganként az átlagárak a következőképp alakultak tavaly: szántó 934 ezer Ft/ha, erdő-fásított 650 ezer Ft/ha, gyep-rét-legelő 376 ezer Ft/ha, kert-gyümölcsös 1,5 millió Ft/ha, szőlő 1,81 millió Ft/ha. A termőföld-árakat évek óta monitorozó OTP Jelzálogbank szerint öt év távlatában legnagyobb arányban, 58 százalékkal a szántóföldi átlagár nőtt, míg a többi művelési ágban 38-41 százalék közötti volt a drágulás A lakóingatlanokkal ellentétben a válság alatt is folyamatosan jó befektetési lehetőség volt a termőföld-vásárlás.

Szűkül a piac

A termőföld-piac azonban – az új földforgalmi törvénynek köszönhetően – már második éve látványosan szűkül. A tavalyelőtti 35 százalék után, 2015-ben további 45 százalékkal, 44 ezerre csökkent az adásvételek száma, s ezek háromnegyede is az első félévben realizálódott. A tranzakciószám minden megyében visszaesett, 60 százalékot meghaladó mértékben Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Zala és Vas megyékben. A másik véglet Fejér megye, ahol „csak" 23 százalékos volt a piacszűkülés.

Jön a Földet a gazdáknak program

Idén új és egyszeri hatásként éri a földpiacot a Földet a gazdáknak program 2015. őszi meghirdetése. Szabó István, az OTP Agrár ügyvezető igazgató-helyettese szerint, a földárverések eredményeként legalább 240 ezer hektár kerül 2016 során magánkézbe, amely 5-6-szorosa a 2015-ös normál forgalomnak. Emellett a piaci árnál eleve 10 százalékkal magasabban meghirdetett árak a licitek során átlagosan további 20-30 százalékot emelkedtek, és így meghatározó hatással lesznek a 2016-os árszintre. A szakember úgy véli, a termőföldön elérhető termelési és támogatási jövedelem, valamint a nemzetközi összehasonlítás alapján a termőföld-árak évtizedes növekedési üteme 2016-ban sem szakad meg.