Külföldi kaland – így intézheti egyszerűen

2016.06.26. 10:32

A jobb megélhetés, a kalandvágy, esetleg a nagy szerelem – számtalan oka lehet annak, hogy valaki külföldön keresi a boldogulását és ott akar letelepedni. Nos, ilyen esetben rengeteg dolgot kell intézni, a jó hír, hogy a külföldi letelepedési szándékot a Webes ügysegéden keresztül elektronikus úton is bejelenthetjük.

Az Origo Webes ügysegéd alkalmazást bemutató tesztsorozatát követők számára nem okoz újdonságot, hogyan lehet eljutni a külföldi letelepedési szándék bejelentésére szolgáló felülethez., 

Teszteltük a Webes ügysegédet

Az első lépések

Az új olvasók kedvéért azonban nem árt feleleveníteni, mit is kell tenni. Először is, az elektronikus ügyintézéshez mindenképpen szükség van ügyfélkapus azonosításra. Akinek nincs ilyen azonosítója, annak személyesen fel kell keresnie egy olyan hivatalt, ahol ennek kiállítása kezdeményezhető. A regisztrációs szervek között az okmányirodai- vagy kormányablak-ügyfélszolgálatok mellett számos szerv megtalálható annak érdekében, hogy ez bárhol elintézhető legyen: például a NAV kiemelt ügyfélszolgáltain, külföldről a külképviseleteken, kisebb települések lakói számára pedig a postai Agora pontokon van erre lehetőség.

Nem kell minden ügyet személyesen intézniForrás: MTI/Kiss Dániel

Egy esetben nincs szükség az azonosító beszerzése érdekében személyesen megjelenni egy regisztrációs szervnél: ha 65 év alatti állampolgár tároló elemmel ellátott személyi igazolvánnyal rendelkezik (magyarán elektronikus személyazonosító igazolványa, azaz eSzemélyije van). Mindazonáltal ez a csekély utánajárás megéri, hiszen ha előre egyeztet valaki időpontot, akkor tényleg rövid ideig tart a regisztráció, utána pedig számos dolgot elintézhet otthonról a fotelből.

Külföldre költöznék

Ezek birtokában a számítógép elé telepedve az internet böngésző megnyitása után az URL sorba a kekkh.gov.hu címet kell beírni, a Webes ügysegéd ugyanis a KEKKH, vagyis a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának felületén érhető el. Az alkalmazás ikonjára kattintva megjelenik egy tájékoztató oldal, ahol az Alkalmazás indítása gombra kell klikkelni, majd a felugró felületen a Külföldi letelepedés ikont kell választani. Én általában elkövetem azt a hibát, hogy a legvégére hagyom a bejelentkezést, amit az oldal jobb felső részén található ikonra kattintva lehet megtenni.

A teszt során az volt a tapasztalatom, hogy érdemes elolvasni az ikonok, illetve a feliratok mellett lévő tájékoztató szöveget, hiszen meglehetősen sok hasznos információt találhatunk ezekben. A Külföldi letelepedés „csempe" alatt az olvasható, hogy amennyiben Magyarország területét a külföldi letelepedés szándékával kívánjuk elhagyni, itt nyújthatunk be erről nyilatkozatot, illetve az is kiderül, hogy az eljárás illetékmentes. Az ikonra kattintva egy újabb felület jelenik meg, amelyen sok választásunk nincs, ha tovább akarunk lépni, ismét csak rá kell klikkelni az egyetlen „csempére", ami megjelenik.

Nincsenek meglepetések

A rutinos felhasználók számára nem okoz különösebb meglepetést a megjelenő felület. A Webes ügysegéd egyik pozitív tulajdonsága, hogy a fejlesztők nem igyekeztek meglepni a felhasználókat változatos oldalakkal, így például ha adatokat kell megadni, lényegében ugyanazt a struktúrát találjuk minden ügyintézésnél. Ebben az esetben annyi pluszt kérnek, hogy a családi állapotról is nyilatkozni kell, és attól függően, hogy mit jelöl be a felhasználó, még további információkat kell megadni, esetemben, aki nős vagyok, például a házasságkötés helyszínét kellett beírni.

A Tovább gombra kattintva haladtam volna az ügyintézésben, amikor ismét bebizonyosodott, hogy a Webes ügysegédet nem könnyű átverni. Egy hibaüzenet arra figyelmeztetett ugyanis, hogy nem megfelelő a megadott személyi azonosító.

Valóban, elgépeltem a számot, a javítás után ismét a Tovább gombra kattintottam, és ezúttal sikerült is eljutnom az újabb felületre. Itt az állandó lakcím ellenőrzése mellett egy sor nyilatkozatra nyílik lehetőség, ráadásul igen egyszerű módon, hiszen egy jelölőnégyzetbe kell belekattintani, hogy kiválaszthassuk a számunkra ideális opciót.

Valós adatokra lesz szükség

A Tovább gombra kattintva az új felületen a külföldi lakóhelyről nyilatkozhatunk. Mivel a valóságban nem akarok külföldre költözni, így pontos címet sem tudtam megadni. Az országot mindenesetre kitöltöttem, és kíváncsi voltam, hogyan reagál a rendszer. Nos, ahogyan az ábra is mutatja, csak úgy tudunk továbblépni, ha megadjuk ezeket az információkat.

Mivel én nem rendelkeztem a külföldi lakóhely címével, ezen a ponton elakadtam, azonban a felső menüpontokat végignézve sok minden már nem lehetett hátra. A lakcímigazolvány átvételi helyének adatait kell még megadni, illetve egy szokásos, a többi ügynél is megtalálható összesítésben megnézhetjük, hogy a már megadott információk tényleg helyesek-e.