Le a kalappal a hazai vállalkozók előtt

2016.07.01. 19:08

Közel 300 kisvállalkozás, zömmel startup jutott majdnem 130 milliárd forint tőkéhez a 2010 óta pörgő 4 Jeremie programban. Az itt főszerepet játszó kockázati tőkealapokat a cégfejlődésben később a magántőke-alapok váltják fel, és míg az első típusnak az ötlet a fontos, utóbbi csoport már piacvezető vállalatokat keres és vásárol fel. A régiónkban a rendszerváltás óta működő Enterprise Investors hazai országigazgatója, Tüske Tamás beszélt az Üzletrésznek az elmúlt időszak tanulságairól.

  • A magántőke-alapok kedvükre csemegéznek a kockázati tőkések által támogatott cégek között, de már piacvezetőket keresnek.
  • Bár mindenki több exitre számított, a startupkultúra rendszert épít, és ez öröm.
  • A befektetések célja jó ideig a felzárkózás volt.
  • A magyar cégvezetők a leggyakrabban a német modellt követik: organikusan, lehetőleg családban építik a céget.
  • Amikor azt olvassa, virágzik a startupkultúra Magyarországon, mi az első reakciója?
  • De a menedzserhez képest még mindig gyors, kreatív és kockáztató a magyar vállalkozó.

Amikor azt olvassa, virágzik a startupkultúra Magyarországon, mi az első reakciója?

Tényleg jó, hogy kialakult, mert nekünk csatornát biztosít, ebből tudunk csemegézni, kit futtathatnánk fel a következő szintre. A jeremie-sek általában startupban, induló vagy annál picit nagyobb cégekben gondolkoznak. Mi már érettebb cégeket, általában

piacvezetőket keresünk, olyanokat, amelyekbe minimum 20 millió eurót lehet fektetni. Ismerek jeremie-seket, alapvetően támogatom a programot, olyan plusz forrást ad az egész régióban, amilyet a bankok nem tudnak igazán biztosítani ennek a cégkategóriának. Pozitívuma az is, hogy itthon tart olyan szakembereket, akik enélkül Frankfurtban vagy Londonban próbálnának szerencsét. A harmadik ok a szimpátiára, hogy tovább fejleszti a magántőke-befektetői iparágat. Lengyelországban és Csehországban nagyobb a piac, Magyarországon elég szűk az a cégréteg, ahol 20 milliót lehet befektetni.

A kockázati tőke megtolja a startupokat, ha megütnek egy szintet, csemegézünk köztükFotó: Adrián Zoltán - Origo

Több szakember is kiemelte a Jeremie-ről, hogy az igazi áttörés elmaradt, exitből is többre számítottak. Mintha nem úgy ütött volna be ez a történet, ahogy 2010-ben elképzelték.

A sikert ma még korai lenne az exitek mennyiségével mérni. Talán bekerült a jeremie-s merítésbe az első naptól fogva életképtelen vállalkozás is, mondjuk mert vagy az ötlet, vagy az üzleti terv elhibázott volt. És biztosan van köztük olyan is, amelyiknek sokkal több időre van szüksége az értéknöveléshez. Mi sem úgy fektetünk be, hogy két évvel később már biztosan haszonnal fogunk kiszállni. A startupokba befektetni kockázatos műfaj, az önmagában nem kudarc, ha ezeknek a cégeknek ki kell várni, amíg megtalálják a maguk piacát, a kellő szintre finomítják a termékeiket. Valóban kevés exitet láttunk, jó esetben féltucatot, ráadásul ez a 28 alapkezelőből kettőre vagy háromra koncentrálódik. Ezek az alapok szerencsével is jártak, sikerült olyan cégbe fektetniük, amelyikre nagyon gyorsan jelentkezett vevő. Én magam is ismerek olyan alapkezelőt, aki szinte a megtalálás pillanatában tudta már, kinek fogja továbbadni a támogatott startupot. Persze lehetőleg jól működő iparágban növekvő céget kell elcsípni. Röviden: az eltelt idő még nem elég ahhoz, hogy lássuk az eredményeket.

Vannak tipikus forgatókönyvek?

Nincsenek, minden eset specifikus, de amikor a cég már egyértelműen csak égeti a pénzt, nincs semmi bevétele, a tulajdonosok el szokták zárni a pénzcsapot. A koncepciónak egyébként nagy hátránya, hogy budapesti és Pest környéki cégekbe nem lehet befektetni.

Az összegek mellett az is fontos, milyen alapstruktúrát épít ki ez a sok befektetésFotó: Adrián Zoltán - Origo

Hogy látja a befektetői kultúra alakulását a rendszerváltás óta?

A kockázati tőkekultúra még nem létezett 15-20 éve, épp a Jeremie akarja intézményesíteni. Olyan emberekkel, akik elég képzettek ahhoz, hogy felkutassák a cégeket és beazonosítsák a potenciált. Sokszor hallani, és jogosan, hogy itt nemcsak pénzről van szó, hanem hogy milyen alapstruktúrát tud kiépíteni maga körül ez a sok befektetés. A fő probléma az intézményhiány. Szóval változott a körkép, részben a Jeremie-nek hála, és ha még nincs is okunk pezsgőt bontani, pár év múlva már lehet. Tudom, hogy van egy-két alapkezelő, aki nagyon jól végzi a munkáját.

Az önök alapkezelője 26 éve működik a régióban. Hogyan változott ez alatt az időszak alatt a befektetési fókusz?

Fontos tudni, hogy bár 26 évvel ezelőtt sem volt kevésbé kockázatos egy befektetés, mint ma, de bizonyos értelemben leegyszerűsítette a feladatot, hogy az alaptézis legalább 2005-ig a konvergencia volt, fel kellett zárkóztatni a térséget, az itt működő cégeket Európához. Oda volt érdemes tenni a pénzt, ahol mindenképp lesz konvergencia, mert a fogyasztók ezt igénylik. Tudtuk, hogy már jártak nyugaton, ott nagyon szerettek vásárolni, tehát ha ugyanezzel találkoznak itthon, költeni fognak. Azután beütött a technológiai forradalom, és a korábbi egyértelmű tendenciákat a sokféle lehetséges forgatókönyv váltotta fel. Már nem elég kinézni nyugaton egy létező, erős trendet, hiszen nem egyszer itthon tűnnek fel azok a cégek, amelyek aztán egy-egy speciális területen az egész fejlett világ trendjét meghatározzák.

Önök 20 millió euró feletti befektetéseket keresnek. Milyen kritériumok alapján jelölik ki az esélyeseket?

Minden befektetőnek megvan a maga filozófiája. A miénk az, hogy alapítókkal szeretünk dolgozni. Tipikusan részleges kivásárlást ajánlunk fel nekik, és bent tartjuk őket az igazgatóságban, mivel ők ismerik a legjobban az iparágat és a vállalatot – de nyilván van példa a 100 százalékos kivásárlásra is. Az operatív működésben nem vesznek már részt, ahogy mi sem, de együtt döntünk a stratégiáról. Az biztos, nem a menő iparágak mentén megy a szelekció. Nagyon kevés az olyan cég, ahol 20 millió eurót lehet befektetni, és ezek között is vannak, akik elzárkóznak az elől, hogy befektetőt vonjanak be. Évek óta figyelemmel kísérek 15-20 vállalatot, ahol ez a méret elképzelhető, ahol ez a potenciál megvan. Szépen felfutottak. De egy nyolcvanéves tulajdonosnak épp úgy lehet oka ragaszkodni a cégében fennálló befolyásához, mint két negyvenéves tulajdonosnak, és akár racionálisak ezek az igények, akár nem, tudomásul kell venni őket.

Ahol nem alapítók, hanem második vagy harmadik tulajdonosi kör van jelen, ott már nem is keresgélnek?

Nem feltétlenül zárkózunk el ilyenkor sem, csak más a preferenciánk. Az a tapasztalatunk ugyanis, hogy az alapítók által vezetett cégeknél tudjuk a legtöbb hozzáadott értéket biztosítani. Le a kalappal az alapító vállalkozók munkája előtt, mert bár jómagam sosem voltam az, tudom, mekkora kockázattal jár így élni. Ők azonban a cégépítés során gyakran kizárólag a termékre, a szolgáltatásra fókuszálnak, és bár ez viszi a céget felfelé, közben elfelejtik kiépíteni a vezetési struktúrát körülötte. Arra pedig minden cégnek szüksége van, hogy tovább tudjon lépni. Aki például egy szint felett kispórolja a gazdasági igazgatót, óhatatlanul elakad. Viszont ha mi találunk egy céget, ahol még aktívak az alapítók, de szintén megvannak ezek a hiányosságok, az minket nem zavar, a saját menedzsmentünkkel segítünk, hogy minél jobb áron el tudják adni a vállalatot. Mi a legjobb nemzetközi gyakorlatokat ismerve nem csupán a fejlődéshez szükséges tőkét, hanem a korszerű menedzsmentet is biztosítani tudjuk az ilyen cégeknek.

Az alapítók által vezetett cégeknél tudjuk a legtöbb hozzáadott értéket biztosítaniFotó: Adrián Zoltán - Origo

A magyar vállalkozók első generációja mostanában éri el tömegesen a nyugdíjkorhatárt. Ez most lehetőség a befektetőknek is?

Ismeri a Haribót? Családi vállalkozásként indultak, soha nem volt befektetőjük, 150 év alatt mindig családon belülről állt a cég élére valaki, és a növekedéshez szükséges tőkét is mindig külső befektetők nélkül voltak képesek biztosítani. Ez a német modell, és nagyon sok magyar céggel találkozom, amely erre állt rá. Jelenleg ez a stratégia jóval kockázatosabb, mint amilyen mondjuk 20-30 éve volt, mert semmi nem garantálja, hogy a mi sokkal komplexebb világunkban is tovább tudja vinni a lány vagy a fiú azt, amit az apa átvett a nagyapától. Itt már nem az a kérdés, van-e kedve a családi céghez, jóval bonyolultabb helyzetben vannak, mint a szüleik nemzedéke. Ennek ellenére a német modell barátai nem fogják eladni a cégüket. Más azonban felismeri, hogy elérte a határait. Tudja, hogy növekszik a cége, és még egy pár évig fog is, de ő maga napi 14 órát dolgozott az elmúlt 15 évben, és úgy érzi, ideje kiszállni. Említettem korábban, hogy nincsenek kész forgatókönyvek, de azért a mi felhalmozott tudásunk minden egyes dealben felhasználható. Meg akarjuk érteni az iparágat, a kockázatokat, és ha eldöntöttük, akvirálunk-e, erősebbé tesszük a cégstruktúrát. Ehhez kicsit fejvadászkodni is kell. Mindig az az első gondolatom, ha megtetszik egy cég, kit ismerhetek az iparágban, akit vezetőként odaállíthatok.

Lát fejlődést a vállalkozói státusz megítélésében? Már nem tapad hozzájuk úgy az ügyeskedő címke?

Erre nehezen tudnék válaszolni. Rengeteg vállalkozót ismerek, de mind más. Ügyeskedő lenne a magyar vállalkozó? Szerintem inkább kreatív, kockázatvállaló, képes nagyon gyorsan dönteni és lépni, ha kell. A színtiszta menedzser lassú, mindent jóváhagyat. Megint csak azt tudom mondani, le a kalappal a vállalkozók előtt. Már csak azért is, mert képesek sajátosan, rugalmasan alkalmazkodni az üzleti élet kihívásaihoz.