Keményen hajtanak a bankok a vállalatokra

könyvelő, adótanácsadó 
business deal negotiation MEETING compromise BANKER real estate agent LAWYER executive consultant adults only only men mature adult mid-adult mature man mid-adult man MAN ADULT two people 40-44 years
A bankoknak versenyezniük kell az ügyfelekért
Vágólapra másolva!
Lassan, de biztosan csökken Magyarországon az egy cégre jutó banki kapcsolatok száma, és a csökkenés a legnagyobb vállalatok körében érezhető leginkább – derül ki az Opten kutatásából. A jelenség mögött éppúgy állhat a válság, a vállalkozások és a pénzintézetek konszolidációja, vagy a hitelezés visszaesése, mint a bankok termékkapcsolási gyakorlata. Változást a hitelezés felfutása hozhat. 
Vágólapra másolva!

Nehéz éveken van túl a hazai bankrendszer, és a gazdasági társaságok működésének jogi környezete is sokat változott. A legzivatarosabb éveket a pénzintézeti szféra és vállalkozások is maguk mögött tudják, de úgy tűnik, ezalatt a cégek bankválasztási szokásai is komoly változásokon mentek át.

– mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató igazgatója, hozzátéve, hogy csökkenés nem drámai, de már maga a csökkenő trend is komoly kérdéseket vet fel.

„Egy fejlődő gazdaságban a gazdasági társaságok banki termékpenetrációja elméletileg növekedő pályán mozog, mivel nő a hitelezés, és megindul a banki verseny az ügyfelekért, ami erőteljes termékfejlesztésben is megnyilvánul” – mondja az Opten igazgatója. Mivel

a hazai bankrendszer sokszereplős és viszonylag fejlett,

a növekedő termékhasználat a bankkapcsolatok számának emelkedését hozhatná, de a cégbíróság által közzétett bankszámlaszámok nem ezt mutatja.

Nem a darabszámon múlik

A vizsgálatban az Opten egy bankkapcsolatnak tekintette, ha egy cég cégbíróság által közzétett bankszámlaszámai között legalább 1 olyan bankszámlaszám található, amely az adott bankhoz köthető. Az elemzés kimondottan a bankkapcsolatok kimutatására irányult, nem a bankszámla darabszámok elemzésére, azaz egy adott cég egy adott bank felé kimutatott bankkapcsolatok akkor is egynek tekintendő, ha a cég több számlát vezet az adott bankban.

A bankoknak versenyezniük kell az ügyfelekért Forrás: PhotoAlto/Eric Audras

A hazai vállalkozások átlagos bankkapcsolatainak száma alig haladja meg az 1-et, de még az 1 milliárd forint feletti szegmensben is csak 2 körül mozog az átlag, és ezek az arányok az elmúlt években még csökkentek is.

jelenlegi bankkapcsolatok száma átlagosan

bankkapcsolatok számának csökkenése az elmúlt 5 évben

összes hazai cég

1,1537

0,56 százalék

100 millió Ft feletti árbevétel

1,5102

2,77 százalék

1 mrd Ft feletti árbevétel

1,8443

4,27 százalék

Pertics Richárd szerint a jelenség mögött három fő tényező állhat:

  • az elmúlt évek bankbezárásai és -csődjei következtében csökkent a választható bankok száma – bár a bankpiac főszereplői jellemzően megmaradtak és változatlanul működnek,
  • visszaesett a hitelezés, 2015-ben is csökkent a volumen, csakúgy, mint a projekthitelek száma és értéke, és mindkettő jócskán elmarad még a 2008-as utolsó békeév értékeitől. Ennek következtében a kifutó hitelügyletek száma meghaladja az újakét, ami miatt sok bankkapcsolat szűnhet meg ezekben ez években,
  • végül biztosan létező ok a pénzintézetek termékkapcsolási gyakorlata, amivel igyekeznek az ügyfeleket magukhoz kötni.

Az Opten igazgatója szerint ugyanis

a kedvezőbb számlavezetési kondíciókat a pénzintézetek is feltételekhez kötik,

például más termékek igénybevételéhez. Tipikusan ilyen eljárás, amikor a kedvező hitelkondíció feltétele a bankszámlaforgalom az adott bankban.

Forrás: Opten

Kisebb-nagyobb átrendeződés folyamatosan zajlik a bankok között, a jelenlegi állapot szerint a cégkapcsolatok számát tekintve az OTP, a K&H és a Budapest Bank áll az élen. A bankkapcsolatok számából ugyanakkor állományi adatokra, a pénzügyi műveletek számára, vagyis

a banki eredményekre nem lehet következtetni,

részben azért, mert egy cég több bankban is vezethet számlát. „Sokat elárul ugyanakkor a bankok céges portfóliójáról, hogy ha kizárólag az egy milliárd forintnál nagyobb árbevételt elérő társaságok számlavezető bankjait nézzük, akkor az élmezőnyben már a K&H, az Unicredit és az OTP az első három. Szorosan ott van mögöttük az MKB és a Raiffeisen is” – hívja fel a figyelmet Pertics Richárd.

A céges bankkapcsolatok számának növekedése attól is függ, hogy mennyire szofisztikált a pénzügyi termékek piaca. Ebből a szempontból jó jelnek tűnk, hogy a cégjegyzéki adatok szerint növekszik a hitelezett cégek üzletrészein alapított jelzálogjogok száma. A bővülés üteme kicsi, de ezen a zsugorodó piacon is arra utal, hogy a cégstruktúra javul, a hitelképes ügyfelekért folytatott verseny pedig nő.