Távoli piacokban bíznak a bankok

BRICS, India, járókelők nézik a mumbai tőzsde épülétn lévő kivetítőkön az árfolyamot
Vágólapra másolva!
Egyes elemzők szerint a brexitnépszavazást követő piaci felfordulás, kiegészülve a negatív kötvényhozamokkal, komoly vételi lehetőséget jelenthet a befektetőknek a feltörekvő piacokon.
Vágólapra másolva!

Azt követően, hogy a britek az EU-ból való kilépésre szavaztak, a negatív hozammal forgó állampapírok globális összértéke elérte a 11,7 ezer milliárd dollárt, 12,5 százalékos növekedést produkálva május vége óta – írja a CNBC.

A mumbai tőzsde épülete Forrás: AFP/Indranil Mukherjee

Ezzel viszont megnőtt a feltörekvő piacok vonzereje. Noha ezen piaci régió hozamai is csökkentek, még mindig felülmúlnak mindenfajta elérhető befektetési területet a fejlett piacokon – mondja Taimur Baig, a Deutsche Bank vezető közgazdásza. Hozzáteszi, jóllehet az olyan gazdaságoknak, mint Brazília, India, Indonézia vagy Törökország, megvannak a saját problémái,

a relatív vonzerejük így is jelentős a negatív hozamkörnyezetben.

Ráadásul ezen gazdaságok a jövőben valószínűleg magasabb nominális GDP-növekedést produkálnak majd, mint a fejlett gazdaságok, ami erőteljesebb bevétel- és profitbővülésben is megjelenik majd. Ezzel pedig az országok részvénypiacai is kecsegtetők lehetnek a befektetők számára – jelezte Baig.

Az elemző hozzátette, az európai feltörekvő piacokkal kapcsolatban sokkal óvatosabb, mivel ezeket nagyobb mértékben érinti a brexit, és igen szorosak a kereskedelmi kapcsolataik más európai országokkal.

Részvények és mozgásterek

Hasonló véleményt fogalmaztak meg JPMorgannél is. A feltörekvő piacokon a nyersanyagrészvényeket teljesen összezúzták, csakúgy, mint az energia- és az exportőr papírokat, miközben a piac erősen alulsúlyozza a térség részvényeit – mondja James Sullivan, a bank elemzője. Eközben viszont a JPMorgan

11 feltörekvő piacon számít jelentős kamatcsökkentésre,

míg a fejlett gazdaságokban a jegybankoknak már szinte semmilyen mozgásterük nincs a kamatszintek tekintetében.

Sullivan éppen ezért optimista a hozamorientált feltörekvő piaci részvényekkel kapcsolatban. Ilyenek például a telekommunikációs papírok, közművek vagy az ingatlanberuházások.

Ázsia nyerhet a brexit utáni bizonytalansággal Forrás: AFP/Johannes Eisele

A különböző elemzők különböző területekre figyelnek, ahogy igyekeznek megragadni a feltörekvőkben rejlő lehetőségeket. A CCB International Securities elemzői Ausztráliát emelték ki, mint olyan periférián fekvő gazdaságot, amely jelentős mennyiségű beáramló tőkére számíthat a jövőben.

A Nomuránál a délkelet-ázsiai régió a favorit, ahogy a brexit utáni környezetben a jegybankok rákényszerülnek a további alkalmazkodásra. A versenyképességet pedig nem csupán a magasabb hozamkörnyezet erősíti, de az is, hogy ez a terület van kitéve kereskedelmileg és bevételek szempontjából a legkevésbé az európai eseményeknek.

A Nomura most felülsúlyozásra emelte Malajzia értékelését, és Indonéziát jelölte meg a legfontosabb célpontjának.

Másodlagos hatások

Mindazonáltal nem mindenki ennyire optimista, ha Ázsiáról van szó. A Goldman Sachs például július 1-jén visszavágta az MSCI Asia Pacific (ebbe Japán nem számít bele) indexre kiadott célárait. A bank szerint a mutató három, hat és 12 hónap távlatában a 395-ös, a 400-as, illetve a 430-as szinten áll majd. A korábbi várakozás 420, 420, valamint 425 volt.

Noha a Goldman úgy számol, hogy a brexit csupán 10 bázisponttal (0,1 százalékponttal) vetheti vissza az ázsiai gazdasági növekedést, megjegyzik, a másodkörös hatások, mint a hazai keresletre nehezedő bizonytalanságok,

tovább csökkenthetik a régió bővülését.

Ráadásul – mondják – az ázsiai piacok szorosan összefüggnek az európaiakkal, vagyis a kockázatvállalási hajlandóság csökkenése mintegy 5-10 százalékos zsugorodást is jelenthet az ázsiai részvények értékében.