Erre költöttük minden negyedik forintot

2016.07.12. 11:32

Tavaly ötéves stagnálás után enyhén, de emelkedett a kereskedelmi láncok saját márkáinak piaci részaránya. 2015-ben vásárláskor minden negyedik forintot saját márkás termékre költöttek a vevők.

A saját márkák iránti kereslet kiemelkedő a fagyasztott és konzerv-élelmiszerek, valamint az állateledelek piacán, és egyedül a háztartás lakóhelye befolyásolja a kereskedelmi márkák vásárlását –írja a GfK jelentése.

A saját márkás termékek 2015-ben a napi fogyasztási cikkek forgalmának mintegy negyedét – 24 százalékot – adták. Ez az arány a 2014. évi forgalomhoz képest mindössze 1 százalékpontos változást jelez a 2011 óta tartó folyamatos stagnálást követően.

Tarol a nedves törlőkendő és a jégkrém

A GfK Kereskedelmi Márkák Analízise elsősorban a drogériákban és a diszkontokban tudott növekedni a kereskedelmi márkák piacrésze. Mindazonáltal a diszkont az a csatorna, amely a saját márkák legfőbb bázisa a drogériák és a szupermarketek mellett. A saját márkák a legnagyobb erősödését – 3 százalékpont – 2015-ben a drogériák érték el.

Forrás: Táfelspicc

A fagyasztott és konzerv-élelmiszerek, valamint állateledelek piacán igen jelentős a kereskedelmi márkák súlya, és egyre erősödnek a kényelmi élelmiszerek között is. Ezzel szemben a vegyi áru, valamint a nagy gyártói márkák által uralt kategóriák védettebbek a kereskedelmi márkákkal szemben.

Legnagyobb arányban a vatta, nedves tisztítókendő, kutyaeledel, sűrített tej és multipack jégkrém kategóriákban részesednek a kereskedelmi láncok saját márkái. Az áztatószer és hajszínező kategóriákat viszont 100 százalékosan a gyártói márkák uralják.

A kutatás eredményei szerint 2015-ben minden háztartás legalább egyszer vásárolt kereskedelmi márkát. Egy év alatt átlagosan 117 alkalommal, vásárlásonként átlagosan 1050 Ft értékben.

A falun élőknek nehezebb

A vásárló háztartások jellemzőit és körülményeit figyelembe véve egyetlen specifikus csoport sem kiemelhető a sajátmárkák iránti kereslete alapján. Másként fogalmazva az, hogy egy háztartás milyen jövedelemmel rendelkezik, mekkora a mérete, mely régióban él, nagycsaládos-e vagy sem, közömbös a kereskedelmi márkák fogyasztásában.

Forrás: Thinkstock

Egyedül a lakóhelyül szolgáló település mérete az, ahol különbség mutatkozik a kereskedelmi márkák vásárlásának intenzitásában: a falusi lakosság ugyanis kevésbé fér hozzá, kevésbé tud sajátmárkás termékekhez hozzájutni, mint a városban élők.