Passzold a rutint a robotnak

karácsony és távmunka, laptop, karácsony, ünnep, munka, ajándék
A távmunkáé a jövő
Vágólapra másolva!
2021-re száz munkavállalóból 57 számít arra, hogy okossá válik a munkahelye, 44 ma is elégedetlen a munkahelye digitális fejlettségével. Ők olyan irodában szeretnének dolgozni, ahol például a fűtést, hűtést és a világítást mindig automatika állítja optimálisra, a tárgyalókban lévő eszközök vezetékek nélkül kommunikálnak egymással, a távol lévő kollégák videókonferencián keresztül bekapcsolódhatnak a megbeszélésbe, és hozzáférhetnek a megbeszéléseken bemutatott prezentációk és egyéb digitális tartalmakhoz is.
Vágólapra másolva!

Ez derül ki az Intel és a Dell közös felméréséből, amelyet tíz országban összesen több mint 3800 teljes állásban, hét iparágban, kis-, közepes-, és nagyvállalatoknál foglalkoztatott munkavállaló körében végeztek el. A kutatás azt feszegeti, vajon a technológiai fejlődés milyen módon alakítja át a munkahelyeket.

A repetitív feladatra elég a gép

Julie Coppernoll McGee, az Intel kommunikációs és marketingvezetője szerint az okosirodában az IoT az úr, és hódít a mesterséges intelligencia. Aki az irodába látogat, azt egy a tárgyak internetéhez tartozó eszköz kalauzolja el ahhoz, akihez érkezett, az AI-t pedig a monoton, ismétlődő feladatokra használnák a munkavállalók. A felmérés szerint a munkavállalók 62 százaléka gondolja úgy, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása megkönnyíti a munkát, 50 százalékuk szerint pedig növelni fogja a hatékonyságot.

A távmunkáé a jövő Forrás: Cultura Creative/Cultura/Henglein and Steets/Henglein And Steets

Kiterjesztett és virtuális

A következő években a virtuális valóság (VR) és a kiterjesztett valóság (AR) is megjelenik majd a vállalatoknál, McGee szerint leginkább a képzésben. A mai munkavállalók csaknem kétharmada jelezte, hogy szívesen használna ilyesmit a munkahelyén, 46 százalékuk pedig ugyancsak nagyobb hatékonyságra számít.

Z generáció: nekik már természetes a virtuális valóság Forrás: AFP/Lluis Gene

Bár napjaink munkavállalóinak többsége (57 százalék) még a személyes megbeszélés mellett teszi le a voksát, minden második dolgozó, de az Y generációs munkavállalók 60 százaléka úgy véli, hogy ezt könnedén kiváltja a modern kommunikációs technológia valamilyen eszköze. Sőt, a kínai, indiai és dél-afrikai munkavállalók már most is szívesebben használják a digitális eszközöket a személyes találkozók helyett.

Ipszilonok: a kütyük tartsák a lépést

Az 1980 és 1999 között születettek közül kikerülő munkavállalók 42 százaléka felmondana egy olyan munkahelyen, ahol túlságosan elavult technológiát használnak, míg 82 százalékukat egy új munkahely kiválsztásában befolyásolja az irodai környezet műszaki felszereltsége is. A többség akkor tekinti elavultnak a munkahelyi eszközöket, ha otthon fejlettebb példányokat használnak.

A lassú szoftver viszi az időt

A kutatásban résztvevők több mint fele úgy véli, hogy a legtöbb idejét lassú szoftverek vagy hardverek miatt tölti felesleges várakozással. Az Intel szerint

egy vállalati számítógépet 3-4 évente érdemes újra cserélni

annak érdekében, hogy egy cég versenyképes maradjon.

Távmunka: élhetőbb hétköznapok

A felmérés megállapításai szerint manapság sok munkavállaló úgy véli, hogy jelenlegi munkahelyén nem használják ki hatékonyan a már elérhető technológiák által nyújtott lehetőségeket. Az internet és a felhőtechnológiák fejlődése révén a távmunka lehetősége sokkal egyszerűbbé és teljesebbé vált az elmúlt években, a felmérés eredményei szerint a munkavállalók 52 százaléka legalább heti egy napot az irodától távol dolgozik, míg 18 százalékuk heti rendszerességgel dolgozik nyilvános helyen, például kávézóban. Ez jelentős könnyítés a munka és magánélet egyensúlya megteremtésében.