A Wall Street beleszeretett a turizmusba

hangulat nyaralás tenger luxus pihenés
Vágólapra másolva!
A Wall Street nagybefektetői jelentős mennyiségű pénzt fektetnek a turizmusban utazó cégekbe, az egyre nagyobb profit reményében. A feltörekcő piacok és az online világ pedig különösen vonzó célpontok a nagyágyúk számára.
Vágólapra másolva!

Ebben az évben már 4,6 milliárd dollárnyi magántőke áramlott turisztikához köthető szektorokba, amely már meghaladta a tavaly összesen mért 4,4 milliárd dollárt – írja a Business Insider.

A nagyok közül a 178 milliárd dollárt kezelő The Carlyle Group például nemrég fektetett be az Inca Rail nevű cégbe, amely utakat a perui Machu Picchuhoz szervez túrákat. Az Apollo Global Management pedig bejelentette a Las Vegas-i Diamond Resorts 2,2 milliárd dolláros felvásárlását.

Vonzó terület

A felfutás oka, hogy

a globális turizmus egyre vonzóbb befektetési területté válik

– mondta Sandra Horbach, a The Carlyle Grouptól. A fogyasztók ugyanis folyamatosan tolódnak el a puszta tárgyak megvásárlásától az élmények felé. Ráadásul a turizmus egyre inkább profitál a növekvő jövedelmekből a feltörekvő piacokon.

Egyre jobb befektetésnek tűnik a turizmus Forrás: 123rf.com

A turisztikai iparág ráadásul az elmúlt 5 év során folyamatos emelkedést mutatott, köszönhetően a növekvő globális középosztálynak, illetve a világszerte csökkenő munkanélküliségi rátáknak. A bejövő és kimenő utak száma

különösen magas volt az olyan feltörekvő piaci területeken, mint Ázsia vagy Dél-Amerika,

ahol a turisták költései már meghaladták túlléptek a fejlett gazdaságokon – derül ki az IBISWorld adataiból.

A Carlyle egyébként már korábban is fogadott a latin-amerikai turizmusra, és szépen is keresett vele. A vállalat ugyanis még 2009-ben többségi részesedést vásárolt Brazília (bevétel alapján) legnagyobb turisztikai cégébe (CVC Brasil Operadora e Agencia de Viagens). A CVC az idei második negyedévben 43,8 millió dolláros bevételt ért el, az egy évvel korábbi 40,9 millióhoz képest. A részvényei pedig 40 százalékot emelkedtek a 2013-as tőzsdére lépése óta.

Online hódítás

Ezzel párhuzamosan a 131 milliárd dollárnyi eszközt kezelő KKR szintén optimistán figyeli az online turisztikai robbanást. A szállások és a repülőjegyek internetes foglalási rátái ugyanis már meghaladják a 40 százalékot Nyugat-Európa és Észak-Amerika országaiban – mondják a cégnél.

A KKR éppen ezért vezetett egy 50 millió dolláros befektetést a berlini székhelyű GetYourGuide startupba, amely a világ több mint 2500 célállomásán segít hozzá több mint 27 800 program online lefoglalásához. A vállalkozás vonzerejét erősíti, hogy a KKR közlése szerint igen erős a kereslet nemcsak Európában, de az ázsiai, észak-amerikai és dél-amerikai újabb piacokon is, nem mellékesen pedig igencsak változatos fogyasztói bázis mellett.