Tovább nőtt a lakások ára

Vágólapra másolva!
Ismét több hitelt veszünk fel, mint amennyit törlesztünk, de a jegybank nem aggódik. Olcsóbban tankolhatunk, viszont a lakásárak tovább nőnek. 70 éves a forint, bevásárolt a Mol, nem bántják a telekocsikat, öten milliós nyugdíjat kapnak, minden ötödik airbnb-s pedig nem fizet adót. Ez volt a héten a gazdaságban.
Vágólapra másolva!

Jól fogynak a hitelek

Néhány millió forinttal már májusban is több hitelt vettek fel az emberek, mint amennyit törlesztettek, júniusra azonban végképp

nettó hitelfelvevővé váltak a magyar háztartások.

A hatodik hónapban a háztartások hitelfelvétele 5,3 milliárd forinttal haladta meg a törlesztések összegét. Az első félév végén a lakosságnak 5768 milliárd forintnyi tartozása volt, írja a Világgazdaság, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva.

MNB: A jegybank meg tudja akadályozni a túlzott eladósodottságot

Dinamikusan növekedtek a hitelkihelyezések az első fél évben, azonban a válság előtti időszakhoz képest nagy különbség, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2013-ban szerzett makroprudenciális mandátumával gátat tud szabni a túlzott eladósodottságnak, fejtette ki Fábián Gergely, a jegybank pénzügyi rendszerelemzéséért felelős igazgatóság vezetője.

Ismét olcsóbban tankolhatunk

  • 2 forinttal a benzin,
  • 4 forinttal a gázolaj

árát csökkentette pénteken a Mol. A benzin átlagára így 321-322 forintra, a gázolajé 319-320 forintra mérséklődött. Az árak szerdán is változtak: akkor a 95-ös benzin ára 3 forinttal, a gázolajé pedig 6 forinttal lett kevesebb.

A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

Garázst és konyhát adnak a kedvezmények helyett

Nőtt az új építésű lakások piaca: az első félévben 11 százalékkal több új lakást adtak át, mint egy évvel korábban, emellett 237 százalékkal emelkedett a lakásépítési engedélyek száma is.

A hivatalos adatokkal összhangban vannak az Ingatlan.com statisztikái, amelyek szintén erőteljes élénkülést mutatnak: csak az idei évben országos átlagban 6 százalékkal drágultak az új lakások, a kínálat pedig 32 százalékkal bővült.

  • Új építésű lakások országos átlagára júliusban 441 ezer forint volt.
  • Budapesten 23 százalékkal 556 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár.
  • Az új építésű lakások kínálata az idei évben 32 százalékkal nőtt.
  • A meglévő kínálatban szereplő új építésű lakásoknak csak a hatodát adják át az idén.
  • A növekedés részben a kormányzati lakásprogramnak köszönhető, valamint annak, hogy az utóbbi években nagyon visszafogott volt a piac, amit az elhalasztott vásárlások is pörgethetnek.

Több ezer új lakást dobtak piacra Budapesten

Az év első felében több mint 5000 új társasházi lakás jelent meg a fővárosi kínálatban. Emellett mintegy 40 beruházás, összesen 7500 lakás építésének előkészítését jelentették be.

Hét év átlagkeresete kell egy új lakáshoz

A régióban továbbra is Csehországban a legmagasabbak a lakásárak, mégis a csehek hamarabb tudnak saját otthonhoz jutni, ha az átlagkereseteket vesszük alapul.

Egy 70 négyzetméteres új lakásért Magyarországon több mint 7,6 évnyi átlagfizetést kell félretenni,

míg a cseheknél 6,9 évig, a németeknél pedig kevesebb mint feleennyi ideig, 3,3 évig kell takarékoskodni.

Tovább drágultak az új lakások Forrás: Origo

200 ezer euróért

  • Oroszországban 276 négyzetméteres ingatlant,
  • Magyarországon 196 négyzetméteres ingatlant,
  • Lengyelországban 181 négyzetméteres ingatlant,
  • Csehországban 105 négyzetméteres ingatlant,
  • Szlovéniában pedig 91 négyzetméteres ingatlant

lehet venni. A legdrágábban idén is Közép-Londonban és Párizsban lehet új ingatlanhoz jutni: előbbiben mindössze 11 négyzetméternyi, míg Párizsban csupán 19 négyzetméternyi „ingatlanrészt” lehet vásárolni ennyiért.

Emlékérmék a 70 éves forint tiszteletére

„70 év egy pénz esetében nem kevés idő,

– mondta Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke. Szerinte ahhoz, hogy egy pénz betöltse a feladatát, az alábbi öt dolognak kell megfelelnie:

  • érték,
  • fejlődés,
  • hagyomány,
  • időtállóság és
  • stabilitás.

Az MNB alelnöke szerint a forint megfelel ezeknek a kritériumoknak, és a jegybank optimista azzal kapcsolatban, hogy ez még sokáig így lesz – ezért döntöttek nemrégiben a forintbankjegyek megújításáról.

Nagy bevásárlást jelentett be a Mol

A Mol-csoport lezárta az Eni Hungaria Zrt. megvásárlását: a megállapodás értelmében

173 Agip márkanév alatt üzemeltetett töltőállomás került a Molhoz,

valamint az Eni Hungaria nagykereskedelmi tevékenysége. A kutak átvételét követően a Mol magyarországi kiskereskedelmi hálózata több mint 500 egységre bővült hazánkban.

Szigorúbb ellenőrzés, de a telekocsik maradhatnak

A fejlesztési minisztérium keddi közleményéből úgy tűnhet, hogy az ellenőrzés szigorításával, az új ellenőrzési csoport létrehozásával akár meg is szűnhetnek a telekocsik. A minisztérium ezt az Origo kérdésére cáfolta, szerintük ez a szigorítás nem a telekocsik ellen irányul.

A BlaBlaCar szerint nem a telekocsik ellen irányul a fejlesztési tárca szigorítása. Hasonlóan látja az Oszkar.com is, amely szerint, ha nem a profit miatt telekocsiznak, akkor nem lehet gond. Fónagy János államtitkár tavaly az új taxisrendelet kapcsán azt mondta, hogy

Felszámolják a Kun-Mediátort

Elrendelték a karcagi Kun-Mediátor Kft. felszámolását, tudta meg a Magyar Nemzet a károsultak egy részét képviselő ügyvédtől. A cikk szerint

valószínűleg csak a dolgozói bérek kifizetésére lesz fedezet.

Dobrossy István ügyvéd szerint kérdéses, hogy a rendőrség tud-e további olyan vagyont feltárni, amikre eddig nem volt rálátása.

Dobrai Sándornét még mindig keresi az Interpol Forrás: Origo

A Kun-Mediátor Kft. vezetője, az Interpol által is körözött Dobrai Sándorné csaknem ezer embert károsított meg több mint 10 milliárd forintra – egyes becslések szerint 20 milliárd forintra – piramisjátékhoz hasonlító módszerrel.

Öten kapnak milliós nyugdíjat Magyarországon

A kétmillió magyar öregségi nyugdíjas több mint felének havi 50-100 ezer forintból kell kijönnie, írta a Világgazdaság az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adataira hivatkozva. A legtöbben havi 70-80 ezer forintot kapnak. Öregségi nyugdíjat

  • 1 millió forint felett 5-en,
  • 500 ezer és 1 millió forint között 225-en,
  • 300 ezer és 500 ezer forint között 11 600-an,
  • 200–300 ezer forint között 105 ezren,
  • 100–200 ezer forint között több mint 822 ezren,
  • 50 ezer és 100 ezer forint között körülbelül 1 millióan, míg
  • 50 ezer forint alatt több mint 72 ezren kapnak.

A magyarok kétharmada nem vár pihenést nyugdíjas korára

A magyarok harmada biztos benne, hogy a nyugdíja mellett más jövedelemforrása is lesz időskorában. Erre szükségük is lehet, hiszen az OTP öngondoskodási Index eredményei szerint a mai aktív korú lakosság

97 százaléka kétli, hogy a nyugdíjából meg fog tudni élni.

A lakosság kétharmada arra számít, hogy nyugdíjas korában is dolgoznia kell majd.

Airbnb-seket ellenőrzött a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte a közösségi szálláshelymegosztó-portálok adatainak elemzését:

a májusi adatok alapján több mint ezer bérbeadó nem fizetett adót.

Egyetlen közösségi szálláshelymegosztó-portál adatainak szisztematikus elemzéséből kiderült, hogy májusban 441 településen 5206 bérbeadó 8299 ingatlant kínált. Tételes átalányadózásra 3925-en jogosultak. Voltak olyan magánszemélyek is, akik több mint 20 ingatlant adtak ki, esetükben az előzetesen becsült bevétel mintegy havi 50 millió forint.

Nem könnyű airbnb-zni, de megéri

A közösségi szálláshelymegosztással kétszer-háromszor annyit ki lehet hozni egy lakásból, mint egyszerű bérbeadással, de ehhez át kell keveredni az ügyintézés labirintusán. Kell

  • jegyzői igazolás,
  • adószám és közösségi adószám,
  • fizetni kell az idegenforgalmi adót,
  • valamint kétféle forgalmi adót (vagy egyfélét és átalányadót) és
  • egészségügyi hozzájárulást is.

Varga: A munkaerőhiány miatt egy beruházó visszalépett

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter őszre a bankoknak, a tőzsdének és a vállalkozásoknak is további bővülési lehetőséget biztosító jogszabály-módosításokat ígér. A tárcavezető a Figyelőnek adott interjúban azt is elmondta, hogy olyan intézkedésekre készülnek, amelyek az eddigi egyoldalú, az uniós forrásokhoz kapcsolódó növekedés bázisát szélesítik.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Forrás: MTI/Marjai János

Beszélt arról is, hogy a kormánynak elsősorban a hazai munkaerővel kell foglalkoznia, de a munkaadók igényeire is figyelnie kell, ellenkező esetben a kellő munkaerő hiányában beruházási lehetőségektől esik el a gazdaság. „Érzése szerint” az egyik autóipari cég magyarországi befektetése is ezért hiúsult meg.

Újratervezik az e-jegyrendszert

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága úgy döntött, hogy újra kell tervezni a fővárosi elektronikus jegyrendszert, mert kiderült, hogy az a korábbi menedzsment által rögzített műszaki feltételekkel működésképtelen lenne. Azt ígérik, a határidő marad, tehát 2017-ig megvalósul az e-jegyrendszer projektje.

Rétvári: A bankok hátráltatják a csődvédelmet

Rétvári Bence, a KDNP alelnöke szerint a bankok nem segítik az adósokat, kevés információt adnak a csődvédelemről érdeklődő ügyfeleknek, ez pedig gátolja annak terjedését. Az államtitkár szerint szükséges, hogy a családi csődvédelmi eljárás az eddigieknél egyszerűbb, könnyebb és gyorsabb legyen.

Az ÁSZ korrupciós kisokost készít a budapesti olimpiára

A parlament felkérésére a számvevőszék módszertani útmutatót készít arról, hogy hogyan kell kiszűrni a korrupciót a nagyberuházásoknál, különösen a 2024-es budapesti olimpia pályázatán, illetve egy esetleges rendezésnél.

Összekötnék a HÉV-et a metróval

Ötmilliárd forint értékű tervpályázatot írt ki a Budapesti Közlekedési Központ a 2-es metróvonal és a 8-as, 9-es HÉV-vonal összekötésének, valamint az új, rákoskeresztúri szárnyvonalnak az előkészítésére.

A 2-es metrót kötnék össze a HÉV-vel Forrás: MTI/Jászai Csaba

A projektet 10 éve tervezi a főváros, és úgy kalkulálnak, hogy a fejlesztés napi 40 ezer utasnak hozna menetidő-csökkenést. Új megállók, új nyomvonal – mindez nagyjából 300 milliárd forintba kerülne.

HÉV-metró összekötés: Tarlós az év végéig várja a jelentést

Biztosan nem kerülne 300 milliárd forintba a HÉV és a 2-es metró összekötése, mondta az Origónak Dorner Lajos. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület vezetője arról is beszélt, hogy Tarlós István az idei év végéig vár jelentést a projektről.

Bizonytalanság az Egyesült Királyságban

Rövid távon várhatóan kihívásokkal kell majd szembenéznie az Egyesült Királyságnak, miután a brexitszavazáson úgy döntöttek, hogy kilépnek az Európai Unióból. A PwC elemzése szerint

a nagymértékű bizonytalanság a befektetői kedv csökkenéséhez

és alacsonyabb GDP-növekedéshez vezethet.

Az üzleti tanácsadó cég lefelé módosította az Egyesült Királyság reál-GDP-növekedésére vonatkozó előrejelzését:

  • 2016-ra az eredeti 1,9 százalékról 1,6 százalékra, míg
  • a 2017-es évet tekintve 2,3 százalékról 0,6 százalékra.

A görögöket visszaterelik a bankautomatákhoz

A görög kormány lazít a 2015 közepén bevezetett tőkekorlátozásokon, Athén arra számít, rövid távon 3-4 milliárd euró tér vissza külföldről és a párnacihákból a bankrendszerbe, hosszabb távon a bankrendszer visszatőkésítése és stabilizálása a cél.