Elbukott egy vizsgán a Richter gyógyszere

Vágólapra másolva!
Nem hozott kielégítő eredményt a cariprazine, a Richter atípusos antipszichotikumának egyik klinikai vizsgálata, de a vizsgálatok folytatódnak – közölte a cég és a vizsgálatokat vele együtt végző ír Allergan pénteken.
Vágólapra másolva!

"Csalódottak vagyunk a vizsgálat eredményei miatt. Ugyanakkor hiszünk benne, hogy egy másik, a major depresszió kiegészítő kezelésében tervezett fázis 3 vizsgálat a korábbi pozitív klinikai vizsgálat eredményeivel együtt eleget tesz majd ebben az indikációban a törzskönyvezéshez szükséges két klinikai vizsgálati követelménynek. Ez egy fontos következő lépés a cariprazine fejlesztési programjában" – mondta David Nicholson, az Allergan kutatás-fejlesztési igazgatója a közlemény szerint.