A városnéző buszok miatt figyelmeztet a GVH

Turisták Budapesten, városnézés, turizmus, városnéző busz, turista
Budapest, 2013. május 22. Turisták városnéző buszon utaznak a Clark Ádám téren 2013. május 22-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A versenyhivatal elnökhelyettese levélben figyelmeztette Tarlós Istvánt arra, versenyjogba ütközhet, hogy Budapest csak egy cégnek engedné meg a városnéző buszok üzemeltetését. A főváros a figyelmeztetés ellenére kiírta a húszéves monopóliumról szóló tendert.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a versenyjogba ütközhet, hogy Budapest 2017-től csak egyetlen cégnek engedne városnéző buszokat üzemeltetni. A tervezett hosszú távú, kizárólagos jogon alapuló megoldás esetén fennáll a veszély, hogy

– olvasható a Világgazdaság birtokába jutott levélben, amit a GVH elnökhelyettese írt Tarlós István főpolgármesternek még július közepén.

Legutóbb vizsgálta a versenyhivatal

A dokumentumban arra is figyelmeztetett a GVH, hogy 2008-ban már volt az akkori BKV-nak négy évre szóló kizárólagos szerződése az egyik szereplővel (a tenderen vélhetően most is induló City Tour Hop On Hop Off Kft.-vel), és

annak jogszerűségét erőfölénnyel való visszaélés, illetve tiltott versenykorlátozás valószínűsége miatt el is kezdte vizsgálni a hatóság.

Az eljárást csak azért szüntették meg, mert felmondták a szerződést.

A főváros kiírta a pályázatot

A figyelmeztetés ellenére

július 22-én kiírták a húszéves monopóliumról szóló koncessziós tendert

a jelenleg négyszereplős, évi 1,5 milliárd forintot hozó piacon.

A Főpolgármesteri Hivatal korábbi közleménye szerint a koncessziós pályázat célja a piaci körülmények rendezése, valamint a Budapest idegenforgalmi adottságainak megfelelő, színvonalas autóbuszos városnéző szolgáltatás kialakítása.