Zuhan a tej felvásárlási ára

a tej útja tehenészet fejés Miző Csípőtelek tehéntelep
Vágólapra másolva!
2016 júniusában a mezőgazdasági termelői árak 1,5 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. A növényi termékek ára 3,5 százalékkal nőtt, az élő állatok és állati termékek ára 1,8 százalékkal csökkent. Az első fél évben a tej felvásárlási ára 12 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2015 első fél évében.
Vágólapra másolva!

2016 júniusában 2015 júniusához képest a gabonafélék ára 8,7 százalékkal nőtt. A búza ára 10 százalékkal visszaesett, a kukoricáé 24 százalékkal emelkedett. Érdemes megjegyezni, hogy a kukorica betakarítása még nem kezdődött meg, írja közleményében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Rég nem volt ilyen drága a vágósertés

A gyümölcsök ára 6,9, a zöldségféléké 4,1 százalékkal nőtt. Az előbbi termékcsoportban az ár emelkedését a meggyfélék és a földieper árnövekedése határozta meg. Az élő állatok termelőiár-szintje 1,2 százalékkal emelkedett, az állati termékeké 9,0 százalékkal csökkent.

A vágósertés ára 4,6 százalékkal nőtt.

Az elmúlt másfél év legmagasabb felvásárlási ára (380 forint/kilogramm) volt ebben a hónapban.

Zuhan a tej ára

2016. január–júniusban az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 1,0 százalékkal növekedtek. A növényi termékek ára 4,4 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára 4,9 százalékkal csökkent. A zöldségfélék ára 8,1 százalékkal nőtt.

A tej ára 12 százalékkal kisebb lett.

A tej felvásárlási ára 2015 decembere óta folyamatosan csökken, 2016 júniusában 67 forint/liter volt.

Olcsóbb volt termelni

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 0,6 százalékkal alacsonyabbak voltak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 1,1 százalékos csökkenéséből, illetve a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,1 százalékos növekedéséből adódott. A folyó termelőfelhasználás árszínvonalának mérséklődése az energia és kenőanyagok árának 9,6, illetve a műtrágyák árának 5,4 százalékos csökkenéséből, valamint az állatgyógyászati termékek árának 1,5, a takarmányok árának 2,9, továbbá a növényvédő szerek árának 2,9 százalékos növekedéséből tevődött össze. Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke 101,6 százalék volt.