Átvágják a gordiuszi csomót a szakképzésben

embléma ÉPÜLET épületfotó Foglalkozás FOTÓ FOTÓTÉMA gyár gyári munkás SZEMÉLY SZIMBÓLUM üzem Autógyártás - 10 éves az Audi győri motorfejlesztő központja
Kezdődik a délutáni műszak
Vágólapra másolva!
A kormány a szakképzés átalakításával akarja simábbá tenni az átmenetet a szak- és a felsőoktatás között, hogy a tanulók számára a szakképzés ne legyen zsákutca.
Vágólapra másolva!

Mindezt Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára mondta el hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Eszerint ha egy diák technikusi szakmát szerez egy szakgimnáziumban, majd technikusi végzettségének megfelelő szakirányban képezné magát tovább egy adott főiskolán, akkor ebben az intézményben

rövidebb idő alatt teljesítheti a szakot,

mint ahogy a korábbi gyakorlatban megszoktuk. Az előző rutin ugyanis túlságosan elméleti megalapozottságú volt, tette hozzá az államtitkár.

A duális képzés egyik erős példája hazánkban Forrás: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap/Krizsán Csaba

Éppen

ezt a problémát oldja meg a duális képzés,

ahol a gyakorlati ismereteket az egyes cégeknél szerzik meg a diákok. A kormány a duális képzésben jelenleg részt vevő 53 ezer diák létszámát a közeljövőben 70 ezerre akarja emelni, tájékoztatott Odrobina László.

Végül megemlítette, hogy a 2016/17-es tanévben az új rendszer révén

a jelenlegi szakiskolákat felváltják a szakközépiskolák,

a szakközépiskolák helyét pedig a szakgimnáziumok veszik majd át.