Munkavállalóként ezektől a cégektől érdemes óvakodni

NAV, Nemzeti Adó-és Vámhivatal, illusztráció
Vágólapra másolva!
4823 tétel szerepel a NAV azon listáján, amelyen azokat a cégeket és magánszemélyeket gyűjtik, akik nem jelentették be alkalmazottjukat. Van olyan cég, amelyik 14-szer került fel a listára.
Vágólapra másolva!

Júliusban 4823 név szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztató adózóinak listáján.

Van, aki többször felkerült

Ez azonban nem jelent ugyanennyi szabálysértőt, mert

egyesek többször is kiérdemelték, hogy a listára kerüljenek,

továbbá régi és új bűnösök is vannak rajta, ugyanis az adóhatóság ezeket az adatokat – feltéve, hogy az adózók a közzététel alapjául szolgáló jogsértést nem követték el ismételten – a közzétételtől számított két év elteltével törli.

A NAV honlapján közzétett táblázatban (itt elérhető) mindenféle tevékenységi kör megtalálható, így van például pékség, tüzép, könyvesbolt, szociális szövetkezet, építőipari, fuvarozó, valamint kereskedelemmel foglalkozó társaság is.

Akad cég, amelyik 14-szer szerepel

Többször is szerepel a listán például a miskolci Food-Fruit Kft. (14 alkalom), a budapesti Szabó és Társai Bt. (7 alkalom) vagy a dunaharaszti Helács Hungária Kft. (7 alkalom). A magánszemély foglalkoztatók között is találni többszörös bűnbe esőket, mint például a tárnoki Mátyás Istvánnét (21 alkalom), az érdi Virlics Istvánt (9 alkalom) vagy a dunavecsei Dávid Sándort (7 alkalom).

A NAV folyamatosan közli

Az adóhatóság folyamatosan hozza nyilvánosságra honlapján azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát, akik jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat szerint nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.