Ömlik a forrás az agrárcégekre, ha figyelnek az energiára

2016.08.23. 12:23

Augusztusban összesen 19,68 milliárd forintos keretösszeggel indult el augusztusban a „Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése” című pályázat. A kiírás keretében maximum 50 százalékos támogatási intenzitás mellett juthatnak akár 100 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz a mezőgazdasági vállalkozások.

Augusztus 5-ével nyílt meg a Széchenyi 2020 keretében és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap finanszírozásában a „Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése” című pályázat. A terménytárolók műszaki színvonalának fejlesztése egyértelműen növeli az agrárcégek versenyképességét. A kiírás mintegy 19,68 milliárd forintos támogatási keretet kínál a hazai mezőgazdasági vállalkozók számára, amelyből a közép-magyarországi régióban 40, azon kívül pedig 50 százalékos támogatási intenzitás mellett legfeljebb 100 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak a jelentkezők.

A fenti támogatás megszerzéséhez ugyanakkor szigorú követelményrendszernek kell megfelelniük a pályázóknak. Egyfelől teljesíteniük kell az Építési Normagyűjteményben (ÉNGY) foglalt kritériumokat, vagyis a pályázóknak az építési projekteknél nem listaárakat, hanem valós költségterveket kell benyújtaniuk kérelmeikhez.

Sulyok András, a Lindab Kft. magyarországi vezetője felhívja a figyelmet, hogy a pályázóknak pontos költségtervezettel ellátott tervdokumentációt kell beadniuk az ÉNGY értelmében. Ez ráfordítás és biztosíték, hiszen az árajánlathoz igazodva sokkal könnyebb tartani a tervezett büdzsét. Ez a fajta kiszámíthatóság különösképpen a kisebb mezőgazdasági vállalkozásoknak nyújthat komoly előnyt.

A hűtési, fűtési és szárító funkcióval rendelkező épületeknél bizonyos energetikai követelményeket is be kell tartani. A kisméretű csarnokok energiaállapotával kapcsolatos beruházásoknál ugyanis legalább 10 százalékos fajlagos hatékonyságjavulást kell elérni, amit igazolni is kell előtte-utána tanúsítványok összehasonlításával. A pályázónak tehát számításokkal kell egyértelműen bemutatnia, hogy milyen energiahatékonyság-növekedés érhető el a fejlesztéssel. A tervet szakértőnek kell ellenjegyeznie.

 

Az energiahatékonyság javulását komoly szakértői véleménnyel kell dokumentálniForrás: Dreamstime

Az energetikai elvárások mellett továbbá minden tárolónál kulcsfontosságú a visszacsöpögés meggátlása is. Ezen a téren a szakértő szerint azok az innovatív megoldások lehetnek a gazdák segítségére, amelyek a páramegkötésről és a szellőztetésről is képesek gondoskodni ezekben a csarnokokban. A szakértő szerint az egyszerű tárolók szellőztetésére is nagy gondot kell fordítani, amely a pára távozását lehetővé teszi, egyben távol tartja az állatokat a raktártól.