Így nem lesz bosszús az iskolakezdés

nehéz iskolatáska, tartásjavítás, rossz tartás, testnevelés
Vágólapra másolva!
Elszakadt a méregdrága iskolatáska, tornacipő vagy elromlott a vadiúj számológép? A Budapesti Békéltető Testület aranyszabályai az iskolakezdésre.
Vágólapra másolva!

Brigitta tavaly augusztusban vett több tízezer forintért egy iskolatáskát, amelynek a cipzárja elromlott és a fülénél is elszakadt. A vásárlástól számítva nem telt el egy év. Az anya a forgalmazó vállalkozást kereste meg, hogy javítsák meg a táskát, ami még a minőségi kifogásról sem vett fel jegyzőkönyvet, mondván, hogy a 6 hónapos garanciális idő már régen lejárt.

Az iskolatáska, ha egy éven belül elszakad, akkor is van megoldás Forrás: AFP

A Budapesti Békéltető Testület ingyenes tanácsadásán több alkalommal fogalmaztak meg ilyen vagy hasonló kérdéseket. A fogyasztók általában nincsenek tisztában a jogi lehetőségeikkel, ezért szükséges a fogyasztói tudatosság erősítése ezekben az esetekben is.

Kati a kisfia számára tavaly augusztus elején vett egy tornacipőt, amelynek a felsőrésze több helyen elvált a talpától, de még jó állapotban volt. A vállalkozás a visszavitt cipő hibáira azt mondta, hogy azokat 6 hónapon túl jelentette be és használati jellegű hibák, így nem jogos a szavatossági igény.

De mi a szabály?

Az iskolatáskákra, tornazsákokra és a torna- vagy sportcipőkre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. szavatossági rendelkezéseit kell alkalmazni, amely alapján a vásárlást követő 6 hónapon belüli meghibásodás esetén vélelmezni kell, hogy a hiba az eladáskor már megvolt, azaz rejtett hibáról volt szó.

A 6 hónapon belüli meghibásodásnál a vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a hiba a teljesítést követően keletkezett. Ezt a forgalmazónak kell bizonyítania, ennek szakértői véleménnyel tud eleget tenni. Ha a szakértő szerint a táska nem volt megfelelően összevarrva és javítható, akkor

a forgalmazó köteles azt megjavítani. Ha pedig nem javítható, akkor ki kell cserélnie.

Ha az iskolatáska

vásárlásától már 6 hónap eltelt, de még 2 éven belüli, akkor a fogyasztónak kell a javítási vagy csere igénye esetén szakértői véleménnyel alátámasztani,

hogy a termék gyári vagy anyaghibás volt. Ezekben az esetekben szakértői vélemény hiányában a vállalkozás jogosan utasítja el a fogyasztó igényét.

Ha a vállalkozás jótállási jegyen vállalta, hogy a termékre 1 vagy 2 éves garancia van, akkor a teljes jótállási idő alatt a forgalmazó vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a termék hibája a teljesítést követően keletkezett.

A tornacipőre is van jótállás Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Jótállás körében a fogyasztónak ugyanazon jogi lehetőségei vannak, mint szavatosságnál, azaz

kérheti a termék javítását, cseréjét, a vételárának leszállítását vagy visszafizetését.

Ha egyebekben nem jogos a fogyasztói szavatossági igény, akkor is köteles a vállalkozás a minőségi kifogásról jegyzőkönyvet felvenni, illetve biztosítani a fogyasztó számára, hogy a vásárlók könyvébe bejegyzést tegyen. Fontos azt is tudni, hogy a vállalkozás a jótállási jegyen köteles tájékoztatni a fogyasztót arról, hogy vita esetén melyik illetékes békéltető testülethez fordulhat.

Mire érdemes odafigyelni

  • Minden esetben őrizzék meg a megvásárolt iskolatáskák, tornazsákok vagy cipők számláját vagy jótállási jegyét! Ez fontos bizonyíték a szavatosságból illetve a jótállásból eredő igényérvényesítéshez.
  • Amennyiben a termék nem megfelelő vagy meghibásodik, akkor a forgalmazó vállalkozástól kérheti annak garanciális javítását, cseréjét vagy a vételárának visszafizetését.
  • Ha interneten vásárolnak ilyen termékeket, akkor a termék átvételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhatnak a vásárlástól és a termék visszaszolgáltatása mellett kérhetik vissza a vételárat. Amennyiben a termék kiszállítása előtt gondolja meg magát a fogyasztó és áll el a szerződéstől, akkor is visszajár a vételár.