Az EU 13 milliárd eurós csekket állított ki az Apple-nek

2016.08.30. 12:07

Az Európai Bizottság tiltott állami támogatásnak minősítette azokat az adómegállapodásokat, amiket Írország kötött az amerikai Apple-lel. A bizottság 13 milliárd euró adó behajtását írta elő Írországnak, bár a pontos összeg kiszámítását Dublinra bízták.

Az uniós szabályok értelmében tiltott állami támogatásnak minősülnek az adókedvezmények, amelyeket Írország nyújtott az Apple-nek, az amerikai informatikai óriáscégnek ezért akár 13 milliárd eurót (körülbelül 4 ezer milliárd forintot) kell visszafizetnie az ír államnak. A pontos összeg kiszámítását a bizottság Dublinra bízta.

Írország és az Apple is jelezte, hogy fellebbezni fog a döntés ellen. Ebben az esetben az ügy az Európai Unió Bírósága elé kerül, ahol vélhetően még évekig tartó jogi csatákra lehet számítani.

Korábban a Reuters brüsszeli forrásokra hivatkozva már megírta, hogy ez fog történni.

Jóval kevesebbet fizetett, mint mások

"Írország tiltott adókedvezményeket adott az Apple-nek, aminek így jóval kevesebb adót kellett fizetnie hosszú éveken át, mint más cégeknek" - mondta Margrethe Vestager versenyjogi biztos, mikor bejelentette az Európai Bizottság döntését.

2014-ben indult a vizsgálat

Az Európai Bizottság 2014-ben jelentette be, hogy vizsgálatot indít az Apple írországi adózása miatt. A bizottság akkor azt közölte, arra gyanakszik, Dublin különmegállapodásokat kötött az Apple-lel, amiknek következményeképp a cég alacsony társaságiadó-kulccsal adózik a szigetországban. Cserébe az amerikai cég munkahelyeket teremt.

Brüsszel álláspontja szerint az ilyen megállapodások tiltott állami támogatásnak minősülnek.

Adóparadicsom

Írországban az alacsony társasági adó 20 éve a gazdaságpolitika sarokkövét jelenti, az alacsony kulccsal, különmegállapodásokkal és különleges szabályozással (például a dupla ír megoldással) sikerült számos multinacionális céget az országba csábítani.

A dupla ír megoldás
Írországban területalapú adózás van, ez azt jelenti, hogy az ír cégeknek nem kell adózniuk a más országokban működő leányaiknál keletkezett nyereség után. Ezt a kiskaput egyes multik arra használják, hogy a nyereséget az ír cégük valamelyik adóparadicsomban bejegyzett leányánál könyvelik el, így csak az adóparadicsomban fizetnek adót.

Írországban a foglalkoztatottak 10 százaléka multinacionális cégnél dolgozik. Ami az Apple-t illeti, Cork városában 5500 embert foglalkoztat, vagyis a teljes európai személyzetének negyedét. Corkban az Apple a versenyszféra legnagyobb munkaadója.

Cég még sose keresett ennyi pénzt

Az Európai Bizottság által javasolt 13 milliárd euró várhatóan akkor sem fogja padlóra küldeni az Apple-t, ha végül be kell fizetnie Dublinnak. Az amerikai cégnek 2015-ben 18 milliárd dollár bevétele volt, ekkora bevételt még soha egyetlen magáncég sem ért el a történelemben.

Az Apple beszámolója szerint 2016 második negyedévében világszerte összesen 2,67 milliárd dollár adót fizetett, adózás utáni eredménye 7,8 milliárd dollár volt.

Várhatóan az Apple milliárd eurós csekket kap BrüsszeltőlForrás: Imaginechina/Hu qingming - Imaginechina/Hu Qingming

Brüsszel behajtatja az elmaradt adókat

Az utóbbi években Brüsszel mindent megtesz azért, hogy leszámoljon az európai adóparadicsomokkal, és visszamenőlegesen behajtassa azokat a pénzeket, amiket tiltott állami támogatásnak ítél.

Az amerikai Starbuckst például 30 millió euró befizetésére kötelezte a holland államnak, és vizsgálat folyik az Amazon és a McDonald’s luxemburgi adózása miatt. Az amerikai cégek elleni vizsgálatok miatt Washington már többször tiltakozott.

A rekordösszeg, amit Brüsszel visszamenőleges adóban eddig kiszabott 300 millió euró volt, amit a svéd Atlas Copco cégnek kell befizetnie a belga államkasszába. Az Apple-nek szóló csekken ennél több mint negyvenszer nagyobb szám áll.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK