Többet költünk az autónk, mint az életünk biztosítására

kövér
Haskörfogat mérés. Amerikában a testtömegindex szerint túlsúlyosoknak minősülőkkel magasabb társadalombiztosítási járulékot fizettetnének
Vágólapra másolva!
Nemzetközi életbiztosítási konferenciát rendeztek Budapesten a Pénzkultúra Alapítvány szervezésében, az amerikai gyökerű Metlife biztosítótársaság támogatásával.
Vágólapra másolva!

A fórumon a több mint 67 országban tevékenykedő, 43 ezer biztosítási szakértőt számláló amerikai MDRT pénzügyi tanácsadó világszervezet képviselői is előadásokat tartottak az öngondoskodásról, a személyes pénzügyi felelősségre nevelés fontosságáról, valamint a kisvállalkozások pénzügyi stabilitásának fejlesztéséről. A hazánkban immár harmadszorra megrendezett életbiztosítási konferencia központi témája a következő generáció életminőségéről való gondoskodás kultúrájának terjesztése állt.

A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint hazánkban közel

másfél millió életbiztosítás van a piacon,

a biztosítók bevételének körülbelül fele ebből származik. A hazai biztosítási piac 2013 óta stabilan növekedik, Magyarország azonban az egy főre jutó biztosítási díjbevételek tekintetében még mindig elmaradást mutat a visegrádi államokhoz képest. A legnagyobb eltérés továbbra is az életbiztosítások piacán tapasztalható, míg a lakás-, illetve az autóbiztosítások terén szélesebb körű az elterjedtség.

Van mit tanulnunk még az öngondoskodás terén Forrás: AFP

Amit érdemes eltanulnunk, és hazai viszonyokra adaptálnunk az amerikaiaktól, az az öngondoskodás és a pénzügyi tervezés szükségessége. Büszke vagyok rá, hogy idén először a régióból is vendégül láthatjuk a szakma képviselőit. A hazai és a régiós biztosítási kultúra lassan felnőtt korba lép. A Metlife a régió kormányai és a családok pénzügyi egészségéért felelősséget érző ügyfelek partnere kíván lenni – mondta a konferencián Zolnay Judit, a Metlife Magyarország vezérigazgatója.

A konferencia szünetében (b-j) Sandro Forte, Solymár Attila, Sanjay Tolani, Brian D. Heckert, Dr. Zolnay Judit, Tony Gordon, Norm Trainor Forrás: Origo

A Metlife életbiztosítási és életjáradék programokat, alkalmazotti juttatásokat, valamint vagyonkezelői szolgáltatásokat nyújt mintegy 100 millió ügyfélnek közel 50 országban. Piacvezető szerepet tölt be az Egyesült Államokban, Japánban, Latin-Amerika, Ázsia, Európa és a Közel-Kelet országaiban.